Nincs kiszállás

BÁLINT MÁTYÁS jelenti KrakkóbólBÁLINT MÁTYÁS jelenti Krakkóból
Vágólapra másolva!
2008.12.03. 00:06
Címkék
Szerda este a Kraków együttesével mérkőzik a MiZo Pécs 2010 a női Euroligában – a nagy sorozat közepén tartó baranyaiak nem a legjobb előjelekkel, de bizakodva várják a találkozót.

Demjén Ferenc biztosan büszke lett volna, ha látja és főképp hallja a lányokat.

A Pécs játékosai ugyanis felelevenítették a művész teljes kötött pályás közlekedési témájú életművét (A vonat nem vár, és ha elindul, a szívem majdnem megszakad…), annyira tetszett nekik a Lengyel Államvasutak hálókocsija, amely Krakkóba, a soros Euroliga-találkozóra vitte őket. Az éjszakai vonatozás terén rutintalanabbak ugyan hiányolták a fülkékből a zuhanyzót, a legmagasabb kosarasok pedig épp végigértek az ágyon, de a remek hangulatot sem ez, sem a kétszavas angol szókincsű, mellé érthetetlen német kiejtésű lengyel kalauz, sem a kissé viharvert mozdony, sem a zötyögős utazás nem tudta elrontani.

Pedig ami például a viharvertséget illeti, arról a pécsiek is tudnának mesélni: vérzik néhány sebből a társaság. Graziane de Jesus Coelhónak az Achilles-ina gyulladt be, Vajda Annának a térde fáj, Török Szilvia porcműtéte után most kezd teljes értékűvé válni, akárcsak Heller Anita. Hiába, nehéz sorozat derekán tart az együttes, amely a BSE elleni bajnokival kezdődött, és folytatódott a török Besiktas elleni Euroliga-csatával, majd a Szeged elleni meccsel. Szerdán jön a Wisla Kraków, aztán az örökrangadó a Sopron ellen, majd az orosz Orenburg látogat a Mecsekaljára. A nagy menetelés első három állomásán győzött a Pécs, de ennek megvolt az ára.

S akkor még nem beszéltünk a legnagyobb érvágásról: a csapatkapitány Iványi Dalma bokája is megsérült vasárnap Szegeden, és az is felvetődött, hogy az irányító el sem utazik Krakkóba.

„Jönni akartam – jelentette ki határozottan, annak ellenére, hogy kedd délután még látványosan bicegett. – Nem annyira

súlyos a sérülés, hogy ne lehessen a meccsig összedrótozni, ráadásul lábujjhegyre állásnál, dobásnál nem is zavar különösebben. Kell a bokámnak néhány perc, míg bemelegszik, most is csak ezért sántítok, utána elmúlik a fájdalom. Meg aztán ha kell, az ember összeszorítja a fogát.”

Iványi ezzel együtt kihagyta a kedd esti edzést, és csak közvetlenül a szerdai találkozó előtt dől el, hogy érdemes-e fél héttől pályára lépnie. A többiek viszont teljes intenzitással tréningeztek, csak a szokásos DVD-elemzéstől kímélte meg őket Fűzy Ákos, mondván, pszichésen eléggé fáradtak – meg aztán tudnak eleget a lengyelekről.

Tudják például, hogy a Wislában nem szerepel a sérült Chamique Holdsclaw: az amerikai hazautazott kezeltetni a térdét.

„Az első meccsen a szünetig nem tudtunk mit kezdeni vele, így aztán mondhatnánk, nekünk csak jó, hogy nem játszik – utalt

vissza a baranyaiak mestere a 66–65-re elveszített pécsi találkozóra, amelyen Holdsclaw 22 pontot dobott. – Ugyanakkor

nélküle más stílusra álltak át a lengyelek, és távozása még össze is kovácsolhatja őket. Ráadásul ha Iványi nem tudja vállalni a játékot, az számunkra sokkal nagyobb érvágás, mint nekik Holdsclaw elvesztése, aki helyett máris szerződtették a náluk az előző idényben már megforduló Candice Dupree-t. De nem esünk pánikba: előfordult már, hogy Dalma nélkül játszottunk, van esélyünk a győzelemre.”

Az pedig sokat érne a pécsiek számára a hozzájuk hasonlóan négy nyert meccsel és három vereséggel álló Wisla ellen: hogy mást ne mondjunk, matematikailag is kivívnák a legjobb 16 közé jutást a sorozatban. Ráadásul ha jövő csütörtökön legyőzik a csoportutolsó Orenburgot, egy hétre rá Bourges-ban már a csoportgyőzelem lenne a tét – de ne szaladjunk ennyire előre, az a vonat még vár.

Legfrissebb hírek

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Német labdarúgás
9 perce

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
36 perce

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
36 perce

Vámos Petra lett április legjobb kézilabdázója Metzben

Kézilabda
45 perce

Nincs meglepetés a magyar nyílt vízi Eb-keretben

Úszás
1 órája

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
1 órája

Los Angeles 2028: a Memorial Coliseum és az inglewoodi stadion lesz a nyitóünnepség két helyszíne

Egyéb egyéni
1 órája

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik