A magyar foci téli álomba szenderül

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.12.01. 02:10
Címkék
Hamarosan befejeződnek az edzések az élvonalbeli csapatoknál, és a labdarúgók csaknem egy hónapot pihenhetnek – majd januárban és februárban következik a magyar futballban szokásos hosszú, monoton téli felkészülés. A magyar profik addig olyasmit is megengedhetnek maguknak, amit szezon közben nem: lehet teniszezni, síelni, kispályán futballozni, utazni, vadászni, de mindez rendhagyó tevékenység, hiszen másutt ilyenkor még javában tart a bajnokság…

Kocsárdi Gergellyel és Molnár Balázzsal lemegyünk a klub termébe. Igaz, hogy az kispálya, de a labda ott is labda. Előfordulhat, hogy Ausztriába vagy Olaszországba is elutazom, de nem síelni.”

Ha minden a tervek szerint alakul, Kabát Péter – kis túlzással – a fél világot bejárja majd. Az újpesti támadó Hollandiába és Ausztriába látogat, de a célpontok közt szerepel Mexikó is.

„Az szinte biztos, hogy Kvasz Krisztiánnal együtt elmegyünk Ausztriába síelni – osztotta meg terveit a csatár. – Sohasem tanított senki, de sokat gyakoroltam. Voltam én már mindenféle pályán, feketén is, de azért például a gleccseren nem ugrálok, maradok a normál lejtőkön. A síelés előtt azonban még elrepülök Eindhovenbe, megnézem Dzsudzsák Balázst, hogyan futballozik a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-meccsen. A harmadik nagy tervem egy mexikói utazás. Dolgozik ott egy barátom, többször hívott, lehet, hogy most végre eljutok hozzá. Természetesen sportolok is, hiszen Szentes Lázártól kapunk személyre szabott edzéstervet, de azt garantálom, engem kispályán nem lát senki.”

A fehérvári Simek Péter nem szeret lesen lenni, ha teheti, bakot sem lő, de a télen többször elmegy vadászni. Igaz, puskát nem fog a kezébe, igazi középpályásként inkább a háttérmunkából veszi ki a részét.

„Édesapámat kísérem majd el vadászni Bakonycsernyén – mondta Simek Péter. – Magam sohasem lövök, azt meghagyom a profiknak, csak hajtó leszek. Ez egyébként sokkal izgalmasabb, mint a lesen üldögélni, órákat várni arra, hogy előbújik-e a vad. Decemberben vaddisznóra, fácánra és apróvadra mennek a vadászok, nekem pedig az lesz a dolgom, hogy zajt csapjak, és megugrasszam az állatokat.

Nagy élmény, szeretek friss levegőn lenni.

K o rábban megesett, hogy volt újpesti csapattársaim, Kovács Zoltán és Tamási Zoltán is velem tartottak, lehet, hogy az idén is így lesz.”

A légiósok helyzete egyszerűbb telente, hiszen általában hazamennek. A Honvéd játékának fazont szabó Genito azonban kivétel, nem utazik Mozambikba, sőt Európát sem hagyja el. Persze azért szívesen itthagyja a hideg magyar telet.

„Portugáliába utazom a családdal – mondta a középpályás. – Azért nem megyek haza, mert a gyermekem féléves, s ilyenkor Mozambikban elképesztően nagy a meleg. A hirtelen klímaváltozás pedig nem biztos, hogy jót tenne a csöppségnek. Persze azért Portugáliában sem lesz rossz idő. Már december közepén elmegyünk, és ott leszünk egészen január elejéig. Más lesz a pihenés, mint az átlagembereké, ugyanis kezelésekre kell járnom a fájós térdem miatt. A Sporting egyik specialistája régi ismerősöm, ő segít majd abban, hogy az üdülés közben a lábam is rendbe jöjjön.”

Legfrissebb hírek

Videó: Kovács Bendegúz gólja elnapolta a feljutást – kapásból, ballal lőtt a hosszúba

Légiósok
5 perce

NBA: Houstonban megszakadt az Atlanta 11 meccses győzelmi sorozata

Amerikai sportok
25 perce

A rúdugrás új dimenziója – Armand Duplantis

Képes Sport
43 perce

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
47 perce

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
8 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
8 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
8 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik