Tízben a férfiak

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2008.11.26. 00:30
Címkék

Éremesély nélkül ültek asztalhoz a magyar csapatok a drezdai sakkolimpia záró napján. A tét a tíz közé kerülés volt. A férfiaknál a tragikus formában szereplő Polgár Judit eredetileg nem szerepelt volna a fehéroroszok ellen, de a többiek – ez jól mutatja az összetartást – rábeszélték a játékra. A világ legjobb női sakkozója sötéttel fantasztikus partiban lemosta Alekszej Alekszandrovot, aki pedig óriási formában játszott az előző fordulókban. Sajnos Almási Zoltánnak nem sikerült a finis, a hétszeres magyar bajnok súlyos hibája azonnali vereséggel járt. Ettől függetlenül kiválóan teljesített Drezdában, az együttes egyik erősségének számított. Berkes Ferenc remizett, tehát Lékó Péterre hárult a feladat, hogy győzelemre vezesse a válogatottat. Nehéz végjátékban éltáblásunk nem hibázott, az ellenfél viszont igen, így 2.5:1.5-re nyertünk. Lékó, messze felülmúlva várakozását, hat győzelem és három döntetlen mellett csak egyszer kapott ki (Ivancsuk elleni fiaskója egyértelmű balszerencse volt). Az összesítésben Magyarország a nyolcadik helyen végzett, győzött a címvédő Örményország. A hölgyeknek nem sikerült a befejezés, csak 2:2-t játszottak Üzbegisztánnal, így Horváth József csapata végeredményben csak 14. lett, s meglepetésre a legendás Maja Csiburdanidze vezette grúzok „futottak be” az első helyre.

Legfrissebb hírek

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
19 perce

Torna ob: Mészáros, Tomcsányi és Mayer is duplázott vasárnap a mesterfokú bajnokságon

Torna
21 perce

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
1 órája

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
1 órája

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
2 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
2 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
2 órája