Öt év után ismét az élvonalban

Ha azt mondom, 2003. május huszonkettedike…Ha azt mondom, 2003. május huszonkettedike…

Talán akkor játszottam legutóbb az élvonalban. Hoszszú volt az út idáig, ráadásul nem az egyszerűbbet, hanem a nehezebbet választottam, egy harmadosztályú kiscsapattal jutottam el idáig. Annál édesebb az egész, mert keményen megdolgoztam a helyemért.

Mennyire volt egyszerű a kiválóan menetelő csapatba beilleszkedni?

Könnyebben ment, mintha szenvedőbe szálltam volna be. Inkább az volt nehéz, hogy kéthárom hónapig nem kaptam lehetőséget. Mentálisan és fizikailag is kemény időszak volt, nem hittem volna, hogy huszonkilenc évesen még izgulni fogok egy mérkőzés előtt.

Állítólag már feladta, hogy valaha is pályára lép a Hoffenheimben.

A kezdőcsapatot mindenképpen. De nem hagytam magam lenyomni, a szabadnapokon is dolgoztam, és most megkaptam a lehetőséget. Még ha sérülés miatt is, de megkaptam, és éltem vele. Azt viszont elismerem, hogy hoszszabb távú terveimben nem biztos, hogy a Hoffenheim játssza a főszerepet.

Elmenne a bajnokaspiránstól?

A jövőm nem biztos, hogy itt van. Csak fiatalokat veszünk, huszonhárom évesnél idősebb futballista nem is jön hozzánk, én meg ennyi rutinnal azért érzem, mikor és hol van előttem perspektíva. Nem azt mondom, hogy mindenáron menni akarok, de ha szakmailag és anyagilag is megfelelő ajánlatot kapok, elgondolkozom rajta.

És ha az őszi szezonból még hátralévő három meccset is végigjátssza?

Akkor a télen alighanem érdemes lesz leülnöm Ralf Rangnick edzővel beszélgetni egy kicsit.