Tusa az ötödik tusáért

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.11.20. 22:57
Címkék

Másfél évtizede, hogy az öttusa és a sílövészet útjai elváltak egymástól, a téli sportág nemzetközi szervezete kivált a Nemzetközi Öttusaszövetségből, a biatlon azonban újfent az öttusa része lehet hamarosan. Ez viszont már nem szervezeti kérdés, hanem szervezési. A nemzetközi szövetség vasárnapig tartó guatemalai kongreszszusán akár el is fogadhatják azt a radikális szabálymódosítási javaslatot, hogy a versenyek záró száma a futás és a lövészet ötvözete legyen, így amolyan nyári biatlont láthasson a közönség.

Az előterjesztők azzal érvelnek, hogy így többen nézik majd a viadalokat, és a tévéközvetítéseknek jót tesz az is, hogy egy-másfél órát megspórolnak a versenyidőből. A Közép-Amerikába utazó magyar küldöttség tagjai nem egészen osztják ezt a nézetet.

„Az idén több próbaversenyt is megtartottak már ezzel a lebonyolítással, de nem bizonyította létjogosultságát, úgy látjuk, hogy nem szabad támogatnunk a változtatást – mondta Pécsi Gábor, a magyar szövetség főtitkára. – Van rá esély viszont, hogy a javaslatot elfogadják, elsősorban az ázsiai országok vannak mellette. Azok, akik a mostani formában nem érnek el rendkívüli eredményeket. Nagy a nemzetközi összefogás ugyanakkor az eddigi szabályok mellett is.”

Pécsi Gábor szerint sok technikai problémát okozna a módosítás, új típusú lőtereket kellene például építeni, amelyek közelében futópálya is van. Nálunk a mátrai biatlonpálya lenne alkalmas az új, négy számból álló öttusaverseny helyszínének, de ez azt jelentené, hogy oda kellene feljárnia a mieinknek edzeni, ami nyilvánvaló képtelenség.

1993 a legutóbbi drasztikus szabályváltoztatás évszáma is, ekkortól sűrítik egy napba a világversenyeket. Mostantól viszont már öt tusáról sem beszélhetnénk. Nem segíti a nagy öttusanemzetek, így a magyarok esélyeit, hogy Klaus Schormann, a nemzetközi szervezet német elnöke támogatja a két szám összevonását. Pedig az újabb csonkítás inkább rontja, mintsem javítja a sportág olimpiai műsoron maradását, megfosztva az öttusát hagyományától és méltóságától.

Legfrissebb hírek

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
2 perce

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
34 perce

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
46 perce

NBA: olimpiai és világbajnok kosarassal erősített a Cleveland

Amerikai sportok
1 órája

Válogatott játékossal erősített a DAC

Minden más foci
1 órája

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
1 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
1 órája

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik