Sietős dicséret

SZ. E. M.SZ. E. M.
Vágólapra másolva!
2008.11.20. 22:57
Címkék

Maxi Rodríguez nyolcadik percben szerzett gólja után sokan gálaelőadást vártak a Skóciában pályára lépő argentin válogatottól, de e tekintetben csalódtak – igaz, Diego Maradona így is győzelemmel mutatkozott be az albiceleste kispadján. Az újdonsült kapitány azzal kezdte az 1–0-ra megnyert glasgow-i mérkőzés értékelését, hogy nincs sok ideje nyilatkozni, ugyanis sietősen Madridba kell repülnie, mivel megszületett lánya, Giannina és Sergio Agüero közös gyermeke… Némi, kissé talán túlzó dicséret azért jutott csapatának: „Büszkeséggel töltöttek el a látottak, értékes tapasztalatokat gyűjtöttem az első meccsemen. Az első huszonöt percben briliánsan futballoztunk, és szép gólt szereztünk. A későbbiekben rendre kimaradtak a lehetőségeink, de a meccsen végig jól tartottuk a labdát. Jó futballistákból áll a skót csapat, ám mi technikailag más szintet képviselünk. Játékosaim tettek róla, hogy nyugodt maradjak, amit köszönök nekik, hiszen most minden gondolatom a lányom és a kisunokám körül forog…” Újságírói kérdésre, hogy öszszefutott-e az őt az 1986-os vb-n kézzel szerzett gólja miatt pofonnal fenyegető Terry Butcher skót másodedzővel, Maradona visszakérdezett: „Az meg ki?” Az argentin kapitány sietve pontosított, hogy ő természetesen jól emlékszik a 22 évvel ezelőtti angol válogatott védőjére, de skót oldalról neki most csak a kapitánnyal volt beszélnivalója…

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
11 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
12 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
14 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
21 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
31 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
45 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
58 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik