Tehetetlenek voltak

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.11.19. 01:15
Címkék
Sima, 3–1-es vereséget szenvedett az Alba Volán az Acroni Jesenice pályáján, de a Red Bull Salzburg elleni kimerítő összecsapás után csoda is lett volna bármilyen más kimenetel.

Kellemetlen napja volt az Alba Volán minden tagjának. A játékosok még a vasárnap este öszszes utóhatását nyögve indultak útnak Jesenice felé kedd reggel, majd a vezérkar üzenetet kapott az EBEL-től, amelyben közölték: nem csütörtökön, hanem két nappal korábban tárgyalják a Red Bull Salzburg hathatós közreműködésével botrányossá tett mérkőzés kiállítottjainak ügyét. Csak nehezítette a félnapos őrlődést, hogy a bajnok két sebesültje tényleg rosszul járt, a Ryan Bonni által felborított Mike Siklenka térdszalagja valószínűleg elszakadt, a Derek Couture bodicsekje után borzasztó szerencsétlenül a palánknak vágódó Jeremy Rebek a hivatalos diagnózis szerint a derekát fájlalja, a „fehérvári ördögök” fülese alapján viszont el is tört a farokcsontja. A vártnál is súlyosabb sérülések csak rontották az AV amúgy sem rózsás helyzetét a fegyelmik terén, amelyek pontos mértékére lapzártánkig nem derült fény.

Az azonnal életbe lépő eltiltások miatt ráadásul nemcsak hogy a légiósok nem játszhattak tegnap, hanem ilyenkor az ő pontértékükkel csökken a klub által nevezhető hokisok összpontszáma, azaz még a helyükre sem küldhető be más. Ebből adódott, hogy egyetlen játékos volt beírva a negyedik sorba, s az is, hogy Ondrejcík Rastislav múltkori vendégjátéka után ezúttal Blake Forsyth kalandozott fel a csatársorba.

Ezután 36 másodpercbe tellett, hogy a Jesenice betaláljon, majd a fehérváriaknak kiosztottak háromszor két percet, s bár később Acronijátékos is ült a büntetőpadon, a félidőre megduplázódott a különbség, úgy, hogy szokatlan módon a Volán volt létszámfölényben.

A végén emberelőnyből is ütött egyet a Jesenice, könnyen hozva a papírformát a viharvert, de a végén szépítő Alba ellen.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
22 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
32 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
58 perce

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája