Felszabadult, nem közömbös játék

Erwin Koemannak kicsit balszerencséje volt. Még hétfőn, az érkezéskor kiderült, nincs kész a szobája, fél órát várnia kell a hallban. Szemlátomást bosszantotta a hír, bár fegyelmezte magát. Apróság, ám ez is jelezte, nem kis feszültség dúl a szövetségi kapitányban, ugyanúgy, mint az őszi selejtezők előtt.

Nem felszabadultabb attól, hogy az északírek ellen tét nélküli mérkőzést játszunk?

Tisztában vagyok vele, hogy most nem pontokért lép pályára a csapat, de a találkozó ettől még nagyon fontos számunkra – felelte a keddi edzés előtt. – Képet szeretnék kapni arról, hol is tartunk a csapat építésében, és új játékosok is szerepet kapnak, akiket meg akarok ismerni. Ez nem egyszerű kísérletezés, sokkal inkább arról van szó, hogy jó lenne erősíteni a konkurenciát a játékosok között, így senki sem kényelmesedik el, senki sem érezheti úgy, hogy biztos a helye a csapatban, mert látja, mások is be akarnak kerülni a válogatottba, és a teljesítményük alá is támasztja ezt a szándékot.

Szerda este milyen játékrendszert szeretne kipróbálni, illetve csiszolni?

Azt szeretném elérni, hogy ne legyünk kiismerhetőek, ehhez viszont legalább három rendszerben kell tudnunk játszani. Nem könnyű ezt elérni a válogatottnál, hiszen nincs alkalmunk nap mint nap gyakorolni. Éppen ezért igyekszem mindenkinek érthetően elmagyarázni, mikor mi a dolga, és az edzéseken, valamint az ilyen felkészülési mérkőzéseken lehet meggyőződni róla, hogy az elképzelések hogyan működnek a gyakorlatban. Biztonságérzetet adhat a játékosoknak, hogy lehetőleg ugyanazon a poszton számítok rájuk, mint amelyen klubjaikban is szerepelnek, és az új arcok bevonásával a taktikai variációk száma is növelhető. A cél az, hogy pozíciós játékból indulva legyünk képesek helyzetek kialakítására, Észak-Írország ellen is erre törekszünk majd.

Elég erősek vagyunk ahhoz, hogy esélyesek legyünk? Én azt mondom, ha mindenki egészséges, akkor erős csapatunk van. Ugyanakkor az a benyomásom, hogy sokan túl gyorsan akarják a sikert, és emiatt elveszítik a realitásérzéküket.

Ez mit jelent?

Elsősorban azt, hogy hosszú még az előttünk álló út. Hét hónapja dolgozom magyar kapitányként, a játékosok szívesen jönnek a válogatottba, a keretben a hangulat remek, és a viszszajelzések alapján kimondhatom: a választott út helyes, sok pozitívumot tapasztalok a mérkőzéseken, az eredmények sem rosszak, de rengeteg munka vár ránk. Elhihetik, én is áhítom a magyar válogatott sikerét, győzködöm is a fiatal futballistákat, hogy higgyenek magukban, a csapatban, de nem áltathatok senkit sem azzal, hogy a mindenki által várva várt siker csupán karnyújtásnyira van.

Mit nevez valójában sikernek? Kijutást a világbajnokságra?

Az kétségkívül az lenne, de erre a kérdésre mégsem egyszerű a válasz. A sorsolás pillanatában mindenki csodaként kezelte a továbbjutást, most ott tartunk, hogy reális esélyként be-