Négy érem a jövőért

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.11.17. 00:52
Címkék
A nagyszerű Európa-bajnoki szereplés, az egy ezüst- és három bronzérem dacára elképzelhető, hogy idősb Balzsay Károly Liverpoolban irányította utoljára a magyar ökölvívóválogatottat. A posztra ugyanis pályázatot írtak ki, és bár ő is „benevez”, a négy érem legfeljebb ajánlólevélnek jó, biztonságot nem ad.

Legyünk ünneprontók! Ki lesz a szövetségi kapitány január elsejétől?Legyünk ünneprontók! Ki lesz a szövetségi kapitány január elsejétől?

Aki megnyeri a pályázatot. Nyílt lesz, mindenki indulhat, aztán egy bizottság javaslatot tesz az elnökségnek.

Pályázik?

Igen.

Ilyen Európa-bajnoki szereplés, az egy ezüst- és három bronzérem után számít arra, hogy visszavonják a pályázatot, és szerződést hosszabbítanak önnel?

Ez nem ilyen kérdés. Én annyit ígértem, hogy ha lesz két érem, akkor indulok. Amikor megvolt a két érem, a srácok odajöttek, és mondták, hogy ők teljesítették, amit kértem, rajtam a sor. Vacilláltam, ők meg közölték, hogy már megígértem.

Milyen ajánlólevél a liverpooli produkció?

Nem lehet tudni. Fordíthatják úgy is, hogy szerencsénk volt, vagy hogy gyenge mezőnyben nyertünk négy érmet.

Úgy nem fordíthatják, hogy nyolc éve nem nyertünk ennyi érmet?

Nem lehet tudni. Ez olyan, mintha azt kérdezném, ki hord sapkát, és ki nem. Arra már senki sem emlékszik, hogy X vagy Y hogyan nyerte meg az olimpiát, csak arra, hogy olimpiai bajnok lett. Remélem, idővel a mi versenyzőinket is úgy tisztelik, hogy Európa-bajnoki ezüstérmes, bronzérmes vagy ötödik. Sokat tanultak a fiúk a torna előtt és alatt is. Liverpoolban egyszer sem kellett erőltetnünk, hogy jöjjenek, és nézzék az ellenfeleket meg a mezőnyt. Ha lehetőségük volt, szó nélkül mentek edzeni az oroszokkal vagy az ukránokkal. A volt szovjet tagállamoktól lehet mit tanulni, a huszonkét döntősből tizenöt onnan jött, ilyen véletlenek pedig nincsenek.

Milyen verseny volt?

Gyengén indult, de a végére nívós lett. A finálék például sokkal jobbak voltak, mint az elődöntők, pedig ez fordítva szokott lenni. Az olimpia után ilyen Európa-bajnokságra lehetett számítani. Ami pozitívum, hogy ott vagyunk a több mint negyvenből a tíz legjobb nemzet között, visszaszereztük a helyünket.

Vagyis a helyünkön vagyunk?

Bőven. Csak innen nem szabad hátracsúszni. Ezt a szintet legalább tartanunk kell, és akkor a világ élmezőnyébe is odakerülhetünk. Európa mindig is a világ vezető hatalma volt, ma is az, főleg a szovjet hatás miatt.

A chicagói világbajnoksághoz képest az eredmények tekintetében óriási az előrelépés. Mi zárkóztunk fel, vagy a világ lassult le?

Kabátot vigyek vagy ernyőt, ha esik? Komolyan mondom, hogy nem lehet tudni. Az edzőkollégákkal van egyfajta igényszintünk, hogy képzett, jó erőnlétű bokszolóink legyenek – ezt, azt hiszem, elértük. Mégpedig külső segítséggel, kár ezt tagadni. A TF-ről sokan és sokat segítettek.

Akkor a boksz ma már több egyszerű ökölharcnál?

Abszolút. És nem lehet egyik pillanatról a másikra sokat fejlődni. A legjobb esetben is fél év kell az előrelépéshez. A munkába be kell vonnunk a klubedzőket, ha ők tovább akarják vinni az ügyet, folytathatjuk a felzárkózást, és még jobbak lehetünk. Többen most is itt voltak, jegyzeteltek. Kíváncsi leszek, ez hogyan köszön vissza fél év múlva.

Addig sincs idő pihenni.

Három hét múlva jön az országos bajnokság. Kicsit kellemetlen a sűrű menetrend az élversenyzőknek, Káté Gyuszinak vagy Varga Mikinek csaknem kétszáz napja ment el a bunyóra, ami óriási szám. De a magyar bajnokságra még össze kell szedniük magukat, ennyivel tartoznak a közönségnek.

Az Eb végeredménye a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt szórakozott el, s kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
30 perce

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
49 perce

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
1 órája

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
1 órája

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
2 órája

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
2 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik