Ferencvárosi parádé a hajrában

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2008.11.17. 00:52
Címkék

A női első osztályú bajnokság hét végi fordulójában a Budapest Bank-FTC és a Kiskunhalas szerzett meglepetést, egyben óriási örömet híveinek. A Fradi parádés hajrával megállította az eddig százszázalékos DVSCAquaticumot (33–30), a halasiak pedig újabb bravúros győzelmet arattak, ezúttal a hullámzóan teljesítő, olykor idegenben is kirobbanó formában kézilabdázó, máskor viszont otthon gyengélkedő Fehérvár ellen (23–20). Elek Gábor, a ferencvárosiak edzője azzal kezdte értékelését, hogy nagyon büszke a csapatára.

„Fegyelmezetten, okosan védekezve kezdtünk az esélyesebb Debrecen ellen, aztán hullámvölgy következett a játékunkban, sok labdát eladtunk, és a Loki fordítani tudott – mondta Elek Gábor. – Amikor a védekezésünk újra feljavult, megint a mi kezünkbe került az irányítás, pedig gyakorlatilag hat mezőnyjátékossal, szinte csere nélkül küzdöttünk.”

A zöld-fehérek szakvezetője szerint kulcsfontosságú volt, hogy kézilabdázói be tudták osztani erejüket, tartalékoltak a hajrára, s a fergeteges végjátékban megőrizték előnyüket. Ekkor Berta Melinda két sorsdöntő gólt lőtt, valamint Kenyeres Fanni, a mezőny legjobbja érvényesítette óriási tudását és rutinját. A bravúros és kissé meglepő FTC-diadalhoz Zácsik Szandra, Szamoránsky Piroska és Szucsánszki Zita nemzetközi szintű teljesítménye, valamint a Fradi-tábor elképesztően lelkes szurkolása is kellett. A tréner joggal lehetett elégedett kapusai teljesítményével is. Sok hasonló mérkőzéssel a Fradi biztosan megőrzi vezető szerepét és hírnevéhez méltó helyét a női kézilabdában.

Legfrissebb hírek

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
28 perce

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
29 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
29 perce

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
30 perce

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
34 perce

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
47 perce

Gól nélküli döntetlent játszott a Komárom; Kovács Mátyás betalált, de kikapott a Kassa

Minden más foci
1 órája

Harmadszor teljesítette a Spartathlont, de hiányérzet maradt benne

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik