A katalánok katalizátora

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.17. 23:08
Címkék
Bár vasárnap este nem a „megszokott” gólzáporos meccsen intézte el soros ellenfelét a Barcelona, a katalánok így sem panaszkodhatnak, hiszen a Recreativo elleni győzelmükkel immár 16 mérkőzés óta veretlenek. A remek sorozat részben Lionel Messinek köszönhető; a káprázatos formában futballozó argentin a hét végén is gólt szerzett.

Lionel Messi – hogy érzékeltessük érdemeit – a sorozat 16 mérkőzéséből mindössze kettőről hiányzott, és összesen 12 góllal járult hozzá, hogy klubja története legjobb bajnoki rajtját produkálja. Az éllovas Barca az első 11 bajnokiján csak egyegy alkalommal kapott ki és ikszelt, megdöntve ezzel a házi rekordot, amelyet a klub Sir Bobby Robson irányításával állított fel az 1996–1997-es szezonban. A katalánok utoljára augusztus 31-én szenvedtek vereséget – akkor hatalmas meglepetésre a Numanciától kaptak ki 1–0-ra –, azóta tíz bajnokin, négy BL-csoportmecscsen és két kupatalálkozón nem találtak legyőzőre.

A korábban említett statisztikák tükrében egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy egyelőre bejött az edzőváltás; jelenleg senki sem fanyalog a Frank Rijkaardot a nyáron felváltó Pep Guardiola kinevezése, illetve a tréner korábban kifogásolt tapasztalatlansága miatt.

Persze ebben nagy szerepe van Messinek is.

A 21 éves játékos – aki csaknem öt éve, a Porto elleni barátságos mérkőzésen mutatkozott be az első csapatban, tétmeccsen pedig majdnem egy évvel később játszott először – az évek során nyert trófeák és minden méltatás ellenére úgy érzi, még nem ért a csúcsra.

„Ronaldinho régebben mindig azt tanácsolta, hogy a tizenhatoson belül passzoljak, míg kívül cselezzek, de bevallom, nagyon szeretem, ha nálam van a labda. Ez olyasmi, ami kiskorom óta kísér, talán már késő is lenne változtatni rajta. Ronnie rendkívül sokat segített a beilleszkedésben, és nagyra értékelem a barátságát, ahogy Decóét is, velük mind a mai napig tartom a kapcsolatot – mondta Messi még a vasárnapi meccs előtt. – Egyébként főképp a fejjátékomon változtatnék, ami a magasságom miatt nem tűnik könnyű feladatnak. Egyre érettebbé válok, és érzem, még mindig tudnék fejlődni. Remélem, a jövőben sok trófeát és személyes elismerést gyűjthetek be a Barcelona játékosaként.”

A futballistaként tündöklő, de magánemberként csendesebb Messi annak ellenére elégedetlen magával, hogy az idén is az Aranylabda várományosai között emlegetik a nevét. Igaz, nem valószínű, hogy megelőzi Cristiano Ronaldót, ám ha továbbra is így folytatja, jövőre előfordulhat, hogy a portugál klasszis gratulál az argentinnak. Akinek az elmúlt hetekben látottak alapján jó az esélye arra, hogy 2009-ben – két sikertelen idény után – újra trófeákat ünnepelhet csapatával.

KAPUS DENNIS EILHOFF (német, Bielefeld) Jó védésekkel járult hozzá, hogy a Bielefeld kapott gól nélkül és egy ponttal távozzon a 2007-es bajnok Stuttgart otthonából.

HÁTVÉDEK

ZDENEK GRYGERA (cseh, Juventus) Védőmunkája elvégzése mellett gólt lőtt, majd gólpasszt adott Amaurinak a Genoa elleni mérkőzésen (4–1).

CURTIS DAVIES (angol, Aston Villa) Remekül semlegesítette az Arsenal támadóit, a birminghamiek három ponttal (2–0) távoztak az Emiratesből.

MAREK JANKULOVSKI (cseh, Milan) A támadásokból is jócskán kivette a részét, csak Stefano Sorrentino bravúrja fosztotta meg a góltól a Chievo ellen (1–0).

KÖZÉPPÁLYÁSOK

LUIS MORÁN (spanyol, Gijón) Az újonc idegenben verte meg a Valenciát (3–2), a középpályás szerezte az első vendéggólt a Mestallában.

HAJNAL TAMÁS (magyar, Dortmund) A Dortmund négyet vágott a Frankfurtnak (4–0), a válogatott játékos egyet maga szerzett, hármat előkészített.

STEPHEN IRELAND (ír, Manchester City) Egy szerencsés és egy látványos találat fűződik a nevéhez a Hull City ellen, igaz, együttese csak ikszelt (2–2) az újonccal.

CRISTIANO RONALDO (portugál, MU) Két szabadrúgásgólja mellett gól passzt adott Michael Carricknek, az MU pedig tönkreverte a Stoke-ot (5–0).

CSATÁROK

LIONEL MESSI (argentin, Barcelona) A Recreativo ezúttal megnehezítette a 2–0ra győző Barcelona dolgát, a támadó szerezte a katalánok első gólját.

ZLATAN IBRAHIMOVIC (svéd, Inter) K é t klasszis góllal járult hozzá, hogy a listavezető Internazionale idegenben verje meg 2–0-ra a Palermót.

NICOLAS ANELKA (francia, Chelsea) Az angol góllövőlista vezetője ezúttal két gólt szerzett, az éllovas Chelsea a West Bromwichot győzte le 3–0-ra idegenben.

Legfrissebb hírek

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
3 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
6 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
45 perce

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
58 perce

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

A Salzburg sportigazgatója Redzicről: Gyors és tanulékony!

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik