A csúcs következik

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2008.11.13. 01:29
Címkék
Hétfőn eldőlt, hogy a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Kovács Katalin a DominoHonvédban folytatja pályafutását, edzője pedig nem más, mint a szöuli olimpia aranyérmese, Csipes Ferenc lesz. A tréner, akinél Szabó Gabriella és Kozák Danuta is készül, élete eddigi legnagyobb felkérését kapta, és ahogy mondja: áll a kihívás elébe.

Ha jól sejtjük, az elmúlt napokban nagyot fordult önnel a világ. Ha jól sejtjük, az elmúlt napokban nagyot fordult önnel a világ.

Nagyot, bizony, de nem szédültem meg tőle – mondja Csipes Ferenc. – Négy esztendővel ezelőtt, amikor két hónapig úgy volt, hogy Kati nálam folytatja pályafutását, nagy érzések kavarogtak bennem. Most egyszerűen csak állok a feladat elébe, és teszem a dolgom. Nagy kihívása ez edzői pályámon, de azt mondom: tudom, hogy képes leszek megfelelni neki.

Már a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Kovács Kati az ön munkájának köszönhetően élete legjobb formájában szerepelhet majd. Fantasztikus jövőt ígér annak a versenyzőnek, akiről a pekingi olimpia előtt volt, aki azt mondta: túl van a csúcson. Ön hogy látja?

Úgy, ahogy a sajtótájékoztatón is mondtam. Véleményem szerint Kati egyáltalán nem jutott túl a csúcson, sőt! Sok olyan évet tudhat maga mögött, amikor mindent megnyert. Az idei nem ilyen volt, de ezen nem is csodálkozom azután, ami az elmúlt két esztendőben vele történt. Sokkal többre képes, és ezt együtt bizonyítjuk is. Három olimpiai részvétellel és azzal a szakmai tudással, amely a birtokomban van, tudom, hogy többet tudok adni Katinak, mint amit eddig kapott.

Például?

Például én a mai napig beleférek és evezek olyan kajakokban, amelyekben Katiék ülnek. Érzem ezeket a hajókat, tudok segíteni a beállításokban, vagyis már eleve a technikai megoldásokban többet tudok nyújtani elődeimnél. És akkor a kajakozási technikáról még nem is beszéltem, amelyet szerintem stabilizálni kell Katinál. De amit a legfontosabbnak tartok: amióta meghozta ezt a döntést, érezhetően felszabadultabb, jobb kedélyű, nyitottabb, a szavaiból és az eddigi edzésmunkájából ítélve rendkívül motivált. Fantasztikus versenyzőtípus, ez kétségtelen.

Nemcsak Kovács Kati, hanem Szabó Gabriella és Kozák Danuta is önnel készül fel. És ha lányát, Tamarát is idevesszük, meglehetősen erős női csapat jött össze a Honvédban.

Nagyon örülök neki. Mindannyiuk számára kellenek a napi kihívások a fejlődés érdekében. Az egészséges versenyszellem mindenkinek jót tesz majd a csapatban.

Megfogalmazott már célokat a jövő esztendőre?

Nehéz a jövőbe látni, hiszen egyelőre nem tudjuk, ki lesz az új szövetségi kapitány, és milyen válogatási elveket fogalmaz meg. Egyelőre azt tudom mondani: keményen dolgozunk, és igyekszünk minél több számban részvételi jogot szerezni a világbajnokságra, és természetesen minél többször nyerni.

Legfrissebb hírek

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében

Minden más foci
13 perce

A TFSE vendégeként nyert a Kazincbarcika a férfi röpi Extraligában

Röplabda
20 perce

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
27 perce

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
1 órája

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
1 órája

A spanyolok 14 gólos győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
1 órája

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Atlétika
1 órája

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik