Jön a Force India-Mercedes

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.11.11. 23:25
Címkék
A Force India öt évre szóló, széles körű megállapodást kötött a McLarennel és a Mercedesszel, 2009-től többek között a motort is a stuttgarti cégtől kapja.

Amint az a Ferrarival 2009 vé géig szóló motorszállítási szerződés pénteki felmondásakor borítékolható volt, a Force India-istálló hétfőn bejelentette, hogy 2009-től a Mercedes erőforrásait használja, és a McLaren-istállóval is széles körű együttműködést kötött. Eszerint Vijay Mallya csapata a Mercedes-motor mellett a McLarentől kapja meg a jövő évben bevezetendő kinetikus energiaátalakító rendszerét (KERS), továbbá a váltót és a hidraulikus rendszerét is, illetve a Force India mérnökei a jövő évtől konzultálhatnak mclarenes kollégáikkal. Korábban arról is szó volt, hogy a Force India esetleg ugyanúgy megkapja a kasztnit a McLarentől, mint a Toro Rosso a Red Bulltól, de mivel az F1 szabályzatának a kasztnik adásvételéről szóló pontjairól továbbra sincs teljes egyetértés, erről nem beszélt Mallya a bejelentéskor.

„A McLaren és a Mercedes az autóversenyzés leghíresebb márkái közé tartozik, rendkívül sikeresek, a legutóbbi diadalukat éppen hetekkel ezelőtt, minden idők legdrámaibb világbajnoki záró versenyén aratták – mondta Mallya. – A Force India egy éve létezik, a tanulás fázisában jár. Nem azért vagyunk az F1ben, hogy teljessé tegyük a létszámot, sikereket akarunk, amelyek eléréséhez remek kiindulópont ez a megállapodás. Létrejöttében nagy szerepet játszott Max Mosley FIAelnök és Bernie Ecclestone, nekik hatalmas köszönettel tartozom.”

A 2008-as idénytől négy verseny után visszalépő Super Agurit leszámítva a Force India volt az egyetlen, amely nem szerzett pontot, de az új, ötéves megállapodásnak köszönhetően nagy fejlődésre lehet számítani – főleg, ha a szabályok engedélyezik a kasztni átadását is.

A konstruktőr-vb-címet megnyerő Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy a Brazil Nagydíj ama pillanatában, amikor Lewis Hamilton megelőzte Timo Glockot, földhöz vágta a tévéjét, de egy másik készüléken megnézte a díjátadó ceremóniát, amelyen a futamgyőztes Felipe Massa mellett a harmadik Kimi Räikkönen és Stefano Domenicali csapatfőnök is részt vett. Massa elárulta, hogy a verseny után nem találkozott Hamiltonnal, de a télen felkeresi, hogy gratuláljon neki vb-címéhez.

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
8 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
11 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
36 perce

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
39 perce

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
54 perce

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
58 perce

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
1 órája

Eldorádó a bécsi Práterben – vb-selejtezők, 8. rész

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik