Djokovics elődöntős

B. M.B. M.
2008.11.11. 23:25
Címkék

Novak Djokovics két mérkőzés után már biztosan elődöntős a sanghaji Mesterek Kupáján, de keddi, 7:6, 0:6, 7:5-ös győzelméért éppenséggel köszönetet mondhat ellenfelének, Nyikolaj Davigyenkónak is.

Az első fordulót szerb riválisához hasonlóan győzelemmel letudó orosz ugyanis kétszer is kipukkant a legfontosabb pillanatokban, így aztán hiába teniszezett időnként ellenállhatatlanul, győznie nem sikerült.

Pedig ahogyan kezdett… Rögtön elvette Djokovics adogatását, és első négy adogatójátékában összesen négy labdamenetet engedélyezett a világranglista harmadikjának. De amikor a legjobban kellett volna, 5:4-nél és 30–30-nál egy kettős hiba és egy elrontott tenyeres miatt nem sikerült behúznia a szettet, majd a rövidítésben annak rendje és módja szerint el is bukta – újabb kettős hibával.

A második felvonásra az orosz még harapósabban jött ki, de ahhoz, hogy 6:0-ra nyerjen, kellett az is, hogy Djokovics rontást rontásra halmozzon. A szerb végül 17 önhibával zárta a játszmát (az orosz csupán kettővel), így jöhetett a döntő szett. Ez kiegyenlített teniszt és jó néhány kihasználatlan bréklehetőséget hozott. 5:4-es hátrányban, már a meccsben maradásért szerválva azonban Djokovics tudott újítani: néhány gyilkos adogatással kizökkentette Davigyenkót, aki 5:5 után előbb egy tökéletesen „fapados” röptét, majd két harmatos tenyerest is a vonalon kívülre küldött, arra pedig már nem volt esélye, hogy egyenlítsen.

A szerb sikerével eldőlt az is, hogy a francia Jo-Wilfried Tsonga, aki második mérkőzését is elvesztette az argentin Juan Martín del Potróval szemben, már biztosan nem kerülhet az elődöntőbe. Az Arany csoport második továbbjutó helyéért Davigyenko és Del Potro csütörtökön mérkőzik.

Legfrissebb hírek

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
10 perce

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
12 perce

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
35 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
45 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
50 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
50 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
53 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
54 perce