Spitzmüller lett a bajnok

Úgy érezte, sosem lesz vége – pedig alig több mint 17 kilométeres volt az idényzáró pécsi viadal utolsó gyorsaságija. Mintha lassított felvételt nézett volna, mintha még a rajtoltató sportbíró is lassabban számolt volna vissza a szokásosnál. Öt, négy, három, kettő egy… Istenem, de hosszú volt az a kilenc perc, amíg végigért. Navigátora, Kazár Miklós szinte minden kanyarban hangsúlyozta: „Fék, fék, vigyázz, ne vágd le…!” A szakasz élvezeti értéke a nullával volt egyenlő – nem ehhez szokott, hanem ahhoz, hogy gyorsan megy, nagyon gyorsan.

Csakhogy most nem ez volt a feladat. Célba kellett érni.

Spitzmüller Csaba koncentrált. Szinte abba izzadt bele, hogy óvatoskodott. Most kevesebb volt az autóban a viccelődés, a nevetés – görcsben az izmok, összevissza ver a szív. Ezt nem lehet kibírni. Aztán ott a célt jelző tábla, és fel lehet lélegezni, már lehet egymás tenyerébe csapni, mosolyogni. De várjunk, hogy is kell azt?

A célban ott a csapat, mindenki a vállát veregeti, gratulál, pezsgővel locsolják őt is, az autót is, közben a tavalyi bajnok Benik Balázs csapatából ketten hatalmas egyest ragasztanak a szélvédőre. A staféta új kézbe került – Spitzmüller Csaba a ralisport új abszolút bajnoka.

Huszonhárom éve várt erre a pillanatra, azóta, hogy először raliautóba ült, bár akkor még gondolni sem mert erre, nemhogy reménykedni benne.

Aztán N-csoportos bajnok lett, egy alkalommal úgy, hogy az idény öszszes futamát megnyerte.

Az idén öt diadalt számlál – a pécsi volt sorozatban az ötödik – és győzelemre vezette a Mitsubishit. Még maga sem hiszi, még nem fogta fel. Talán néhány nap is eltelik, mire eljut a tudatáig, hogy tényleg megvan, hogy ő az abszolút magyar bajnok.

„Az utolsó lépést volt a legnehezebb megtenni – sóhajtott Spitzmüller a célban. – Kiélezett küzdelemben nyerni is szép, de ez a mostani meccs egy kicsit más volt, s számomra újdonságot jelentett, talán ezért viseltem ilyen nehezen. Az utolsó szakaszon azt hittem, az összes falevelet ki kell kerülnünk De itt vagyunk, és nagyon boldog vagyok.”

A második helyen Vizin László érkezik, őt legalább akkora üdvrivalgás fogadja, mint a győztest – nem csoda, hiszen ez az utolsó országos bajnoki futama. A prológon aranycipőt kapott ajándékba, most pedig vállukra emelik a kategóriatársak – jelesül az új magyar bajnok és navigátora. Megérdemli. Huszonhét év munkáját ismerik el így, nem csupán ezt a második helyet. Közben megérkezik a harmadik dobogós is – Turán Frigyes talán egy kicsit csalódott amiatt, hogy

nem alakulhatott ki élesebb csata a győzelemért, de az A8-as Mitsubishivel (a megszokott Peugeot-t anyagi okok miatt nem tudta kibérelni) lehetetlen lett volna legyőzni a WRC-ket. Egyetlen esélye az volt a végső sikerre, ha Spitzmüller hibázik, ám ő nem tette meg ezt a szívességet. „Igazságosan dőlt el a bajnoki cím sorsa…” – mondja. Ennél nagyobb elismerés aligha kell.

Érdekesség, hogy a negyedik helyen egy újonc WRC-s, Borbereki Csaba végzett (álmában sem remélte, hogy így lesz), az N-csoportban a bajnok Aschenbrenner hibázott (beugratott egy árokba), így Balogh János nyerte meg a kategória küzdelmeit. A Szuper1600-as mezőnyben Ollé Sándor idei első győzelmét könyvelhette el.