Hétemberes csapatban játszott

2008.11.09. 23:29
Címkék

A torna legnehezebb meccse volt a litvánok elleni. Erre számítottak?A torna legnehezebb meccse volt a litvánok elleni. Erre számítottak?

Igen. Tudtuk, hogy az ellenfelek közül a litván válogatott a legjobb, ezért úgy készültünk, hogy a baltiakkal szemben jobban meg kell majd izzadnunk a sikerért.

Azért igazán nagy izzadásról nem volt szó…

Viszonylag gyorsan sikerült előnyt szereznünk, aztán amikor közelebb kerültek hozzánk, azonnal tudtunk reagálni. Mindent egybevetve egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

Az egész tornát tekintve, mintha az emberelőnyök kihasználásával akadtak volna időnként gondok. Mi lehetett ennek az oka?

Lőttünk gólt létszámfölényben, nem is egyet, de nincs olyan ellenfél, amellyel szemben az összes ilyen szituációban eredményesek vagyunk. Minden mérkőzésen rengeteget lőttünk kapura, fölényben játszottunk, és mentünk, akartunk, még akkor is, amikor valami nem sikerült.

A szurkolók jutalmazták is ezt a hozzáállást.

Fantasztikus volt ilyen hangulatban játszani. Szokták mondani, hogy a közönség a mindenkor a jégen lévő csapat hetedik tagja, s ez most is tökéletesen igaz volt.

A Vancouver felé vezető út első három lépését megtették. A folytatásban mire számítanak?

A februári rigai torna sokkal erősebb lesz. Itt mi voltunk az esélyesek, ott viszont egészen más alaphelyzetből rajtolunk. Ha ezt a tornát egy egységnek vesszük, a rigai milyen erősségű lesz? Legalább négyes, de inkább ötös. A mostaninál sokkal jobb játékra lesz szükségünk, ha meg akarjuk lepni a mezőnyt.

Fáradt?

Kicsit igen, de tart az idény, ezzel nem szabad foglalkozni.

Mi a következő napok programja?

Nincs időm pihenni, hétfőn repülőre ülök, és indulok viszsza Svédországba, csütörtökön ugyanis már bajnoki meccs vár rám.

Legfrissebb hírek

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
12 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
12 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
22 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
35 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
55 perce

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
1 órája

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája