A kék-fehér klub ugyanis inkább csak három, majd négy mezőnyjátékost (köztük egyetlen hátvédet) nevezett a kispadra, nehogy a szerződéshosszabbítástól elzárkózó Horváth Levente játéklehetőséget kaphasson. Horváth Levente ugyanis „atyaúristeni” parancsra már két hónapja nem futballozhat. A bűne a szokásos, el akar igazolni – a büntetése is az, nem egy csapat fenyíti önálló akaratú játékosát az edzésektől való eltanácsolással.
Ez mindaddig rendben is van, amíg jönnek az eredmények, ám mivel az MTK ma a magyar mezőny egyik legszürkébb együttese, igencsak furcsa, hogy lemond rutinos játékosának szolgálatairól. Olybá tűnik, a klub ad egy hatalmas sallert az edzőnek, akinek a nyár óta szándékosan meggyengített csapatát nemritkán csúnyán megverik, és szembemegy saját szurkolói akaratával, akik a legutóbbi, valóban nagyszerű bajnoki cím után nem a tizedik helyért küzdő alakulatot akarnak látni. Ki a hibás?
A játékos, aki évtizedes hűség után nem akar újabb egy évre bevallottan szerény fizetésért aláírni, vagy a vezető, aki kitolva saját csapatával, rákényszerítve akaratát a szakmai stábra taccsra teszi?
Igaz, Horváth Leventével sem állna az első helyen az együttes, és alighanem az újpesti négyes is négyes lett volna. Mégis, talán meglenne a remény, hogy ez az MTK még mindig az az MTK, amelyet a semleges szurkolók közül is oly sokan szerettek meg tavaly: fiatal játékosok, remek közösség, gólra törő futballt játszó együttes – nem pedig BL-selejtezőn megalázott, fásult, különféle ügyek által szabdalt társaság.
Abban persze feltétel nélkül egyetérthetünk a klubvezetőkkel, hogy Horváth Leventének most nem az MTK-ban kellene futballoznia. De nem is egy másik magyar csapatban. Hanem külföldön. Külföldön, ahogy az első akadémiai évfolyamok egyikéből származó Pollák Zoltánnak, Bori Gábornak, Rodenbücher Istvánnak, Hrepka Ádámnak, Urbán Gábornak, Kanta Józsefnek is – de ez már egy új, még kínosabb történet.
Legfrissebb hírek
