A bírót szidták Kispesten

A mérkőzésről tudósított: PIETSCH TIBOR, SINKOVICS GÁBORA mérkőzésről tudósított: PIETSCH TIBOR, SINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.11.02. 01:11
Címkék
Nagy indulatokat kavart a meccs, amelynek végén a Kecskemét örülhetett, míg a szurkolók a játékvezetőt szidták.

„Mocskos csaló, mocskos csa ló...!”

Nem voltak sokan a Bozsikstadionban, de az a néhány száz kispesti, aki kijött, kórusban szidta a találkozó végén levonuló játékvezetői hármast. De mi is történt a tökéletes gyepszőnyegű Bozsik-stadionban? A 87. percben, 2–1-es hazai vezetésnél Diegót buktatták a kecskeméti tizenhatosnál: a hazai játékosok és szurkolók tizenegyest reklamáltak, Szabó Zsolt játékvezető is jelezte, szabálytalanság történt, ám még a vonal előtt néhány centivel, így büntető helyett szabadrúgást ítélt.

Filó Tamás, a Bp. Honvéd játékosa a szituációval kapcsolatban ezt mondta: „Egyszerűen hihetetlen, amit a bírók csináltak! – fakadt ki a védő az öltözőfolyosón. – A szabálytalanság egyértelműen a büntetőterületen belül történt, és mi kirohantunk Viszokai László partjelzőhöz, aki azt mondta, szerinte is büntető jár, belül volt az eset. Ekkor ért oda Szabó Zsolt, és odavetette nekünk, márpedig ez kívül volt, és nem adok tizenegyest! Én még ilyet nem láttam...”

A játékvezetői öltözőben a találkozó végén csendben beszélgettek a bírók, s amikor benyitottunk, a vitás szituációval kapcsolatban röviden nyilatkoztak. Viszokai László partjelző kijelentette, hogy ő nem mondott semmit, Szabó Zsolt pedig hozzátette, ha asszisztense azt mondja, hogy ez büntető, ő bizony megadja!

Miközben a Honvéd játékosa esküszik arra, hogy márpedig a partjelző ezt állította…

Az egészből nem lett volna semmi, ha marad a 2–1, csakhogy a hosszabbításban Csordás Csaba egyenlített. A vitatott szituációtól függetlenül a kispestiek csak maguknak köszönhetik, hogy nem nyerték meg ezt a mérkőzést. Az első félidőben a KTE futballozott jobban, tervszerűbben és dinamikusabban. A szünet után a Kispest egészen más sebességbe kapcsolt, s nemcsak fordított, de további ziccereket is kidolgozott a vendégek kapuja előtt. Ha ekkor a hazaiak jobban koncentrálnak. és mondjuk a csereként beálló, amúgy kimondottan tehetségesnek tetsző Kocsis Ferenc vagy a csapatkapitány Dobos Attila nem rontja el az elronthatatlant, már senkit sem érdekelt volna a vitás szituáció. Ebben az időszakban egyértelműen a Honvéd akarata érvényesült. De a KTE, amely újoncként remekül szerepel, ezen az estén is megmutatta, hogy bárki ellen képes bravúrra. Vert helyzetből is egyenlíteni tudott.

Csordás Csaba, a lila-fehérek legjobbja boldogan nyilatkozott a találkozó után.

„Úgy érzem, igazságos eredmény született, mert az első játékrészben mi, a szünet után pedig a Honvéd volt jobb. Ekkor több ziccert is elrontottak a kispestiek. Fantasztikus érzés, hogy ennyi szurkoló kísért el bennünket, valóságos futballláz van Kecskeméten. Nekünk azonban a földön kell maradnunk, továbbra is a biztos bentmaradás a cél...”

Mire elmondta, már kiürült és csendes lett a korábban oly hangos Bozsik-stadion.

Legfrissebb hírek

Itt az új francia Tour-győztes, Pauline Ferrand-Prévot sárgában nyerte az utolsó etapot

Kerékpár
7 perce

NB I: ETO FC–Újpest FC

Labdarúgó NB I
21 perce

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az al-Garafával

Labdarúgó NB I
21 perce

Történelmi magyar aranyérem a röplabdázók egyetemi Európa-bajnokságán

Röplabda
24 perce

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
33 perce

Potyogtak a gólok Kisvárdán, négy góllal nyert a Paks

Labdarúgó NB I
35 perce

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
41 perce

Kosárlabda: simán nyert az U20-as női válogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
44 perce
Ezek is érdekelhetik