Nagy rohanás várható

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.10.30. 23:23
Címkék
Látványos és izgalmas összecsapás elé néz a női Euroliga A-csoportjának 3. fordulójában a MiZo Pécs 2010, amely csütörtökön a jó erőkből álló, rohanós kosárlabdát játszó Wisla Can Pack Krakówot látja vendégül.

Már senki sem foglalkozik az elő ző fordulóbeli, hosszabbításban elszenvedett vereséggel, mindenki túltette magát a kudarcon, és a lengyelek elleni ütközetre készül. Merthogy nagy csata lesz, az jó okkal feltételezhető. A baranyai együttes a múlt héten balszerencsés hosszabbítást követően két ponttal alulmaradt Isztambulban a Besiktas vendégeként, de amint azt Fűzy Ákos vezetőedző elmondta, a lányok – ha nem is könnyen – továbbléptek, feldolgozták a vereséget, és napok óta kizárólag az újabb erőfelmérőre koncentrálnak.

„Két meccsüket is elemeztük, s a látottak alapján óriási csatára van kilátás – jósolta Fűzy Ákos. – A lengyelek határozott, rohanós, önbizalomtól duzzadó kosárlabdát játszanak. Támadásaik rövidek, gyors, egy az egy, vagy kettő a kettő elleni játékra épülnek, amiből azonnal támadják a gyűrűt. Szerkezetileg és játékosállományukat tekintve is nagyon erősek, több remek képességű játékosuk és az amerikai Chamique Holdsclaw személyében egy extraklaszszisuk is van. Védekezésben az a legfőbb feladatunk, hogy őt megállítsuk, vagy legalábbis olyan területen kényszerítsük dobásra, ahonnan igazán nem szeret célozni. Sajnos Vajda Anna és Graziane Coelho is apróbb sérüléssel bajlódik, ám reményeink szerint mind a ketten pályára tudnak lépni. Pörgős meccsre és természetesen – ha nem is könnyű –, de győzelemre számítok.”

A Wisla szinte teljesen ugyanúgy szerepel eddig az Euroligában, mint a pécsiek, egy győzelemmel és egy vereséggel, ám amíg Iványi Dalmáék a vereséget, a lengyelek a győzelmüket érték el hosszabbítást követően. A krakkói együttes látogatása kapcsán visszatér Pécsre egy korábbi kedvenc, Szlobodanka Tuvics, aki immár férje nevén, Makszimovicsként szerepel. Fűzy Ákos szerint a lengyelek játéka nagyban Holdsclaw megmozdulásaira épül. A 188 centi magas játékos, akit feltűnése után a női Michael Jordannek titulált az amerikai sajtó, gyakorlatilag minden poszton megfordul egy összecsapás során: irányít, triplát dob és centerezik, ha úgy adódik, s eddigi két meccsén 21 pont fölötti az átlaga. Persze társai sem nyeretlen kétévesek, az ő semlegesítése után a feladat a többiek levédése. S ha ez sikerül, akkor – amint a pécsiek edzője is mondta – meglehet a második győzelem.

Legfrissebb hírek

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
5 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
21 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
47 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik