Ismét nyert a Pool

SZ. E. M.SZ. E. M.
2008.10.30. 23:23
Címkék

„Üdvözlet a pokolban!” – nagyjából ezekkel a szavakkal „biztatta” Arsene Wenger korábbi játékosát a Portsmouthot irányító Tony Adamst. Való igaz, frissen kinevezett vezetőedzőként keresve sem lehet nehezebb feladatot találni, mint a még veretlenül éllovas Liverpool otthonában fellépni. Az Arsenal és az angol válogatott egykori csapatkapitánya még úgy is nehéz helyzetben volt, hogy Rafa Benítez a sérüléséből felépülő Fernando Torrest nem nevezte a mérkőzésre, és a nyáron szerződtetett Robbie Keane is csak a cserepadon kapott helyet.

Először úgy is tűnt a hazaiak a „tartalékos” támadószekcióval is gyorsan eldöntik a mérkőzést, a tizedik percben Dirk Kuyt életerős lövését David James bravúrral tolta a jobb kapufára. Azonban ezt követően csak elvétve láthattunk helyzetet, azt is a vendégektől: Papa Bouba Diop teljesen egyedül fejelhetett hét méterről, de Pepe Reina gond nélkül fogta a középre tartó labdát. Ezután kis túlzással unalomba fulladt a mérkőzés, egészen az első félidő hajrájáig, de gól akkor sem született, mivel Kuyt az oldalhálót találta el, míg Steven Gerrad lapos lövése után James ütötte ki a labdát. A fordulás után magasabb fokozatra kapcsoltak a vendéglátók, és érződött, tényleg csak idő kérdése, hogy mikor törik fel az ellenfél kapujáig csak elvétve jutó kék mezesek védelmét. A jég a 75. percben Gerrard tizenegyesével tört meg.

A szezonban még mindig veretlen „vörösök” az újabb győzelemnek köszönhetően továbbra is három ponttal vezetik a bajnokságot a Hullt verő Chelsea-vel szemben, míg a Portsmouth továbbra is nyeretlen az Anfield Roadon a Premier League-ben, sőt az élvonalban legutóbb 1951ben sikerült három ponttal távoznia a Pool otthonából.

Legfrissebb hírek

NB II: Tiszakécskei LC–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 perce

Völgyi Péter: Nem gondoltam volna, hogy 26 eladott labdával nyerni tudunk

Kosárlabda
5 perce

A Kisvárda megszerezte a vezetést az MTK ellen – percről percre

Labdarúgó NB I
7 perce

Az Esztergom fölényes győzelemmel kezdte a női kézilabda-bajnokságot Vácon

Kézilabda
15 perce

Unai Simón mindent védett, az Atleti simán kikapott Bilbaóban

Spanyol labdarúgás
25 perce

Gasly kilenc éve hajszolta a lehetőséget – vasárnap győzelemmel koronázná meg a monzai hétvégét

F1
30 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
48 perce

A címvédő törökök az első döntősök a női röpi Eb-n

Röplabda
54 perce