Ronaldo már tárgyal a PSG-vel

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2008.10.26. 00:46
Címkék

Egy ezüstcipőssel már befürdött a Paris Saint-Germain, és nyári ballépését most egy aranycipős reménybeli megszerzésével próbálja feledtetni. A 2003ban Roy Makaay mögött a gólvadászok versenyében másodikként záró Mateja Kezsman képtelen formába lendülni a Ligue 1-ben (hét mérkőzésen egy gól a mérlege), ezért a párizsi vezérkar körülnézett az átigazolási piacon, és lehet, hogy szenzációval szolgál. Charles Villeneuve, a PSG elnöke a L’Équipe francia lapnak ugyanis megerősítette: a klub technikai igazgatója valóban tárgyal az 1997-ben Aranycipőt és Aranylabdát, 2002-ben pedig „csak” utóbbit nyerő csatárral, Ronaldóval.

„Igen, tényleg ez Alain Roche küldetése – ismerte el Villeneuve. – Nem vagyok valami nagy álmodozó, ezt meghagyom másoknak. Én csupán annyit mondok, majd meglátjuk, mi sül ki belőle. Nekem most csak dolgoznom kell.”

A PSG mellett a Ronaldotábor sem tagadta az első eszmecseréket. „Valóban találkoztam már a párizsiak képviselőivel, és váltottunk néhány szót – jelentette ki Fabiano Farah, a brazil támadó egyik ügynöke. – Különböző témákról beszélgettünk, de tényleg Ronaldo lehet a legfontosabb. Ámmielőtt bármiben is megegyezünk, tökéletesen fel kell épülnie a sérüléséből.”

Ronaldo 2008. február 13-án szenvedett térdsérülést, s azóta nem lépett pályára. A Milan az idény végén nem hosszabbított vele szerződést, azóta a Fenomén jobbára hazájában gyógyulgatott, és a Flamengo stábjának segítségét vette igénybe. Ha a PSG ajánlatát fogadja el, Párizsban már-már öregfiúk-világválogatottat lehetne látni, elvégre Villeneuve a nyáron az újjáépítés jegyében Claude Makelelét és Ludovic Giulyt is megszerezte. Ronaldóval kiegészülve e trió összéletkora 99 év...

Csak hogy lássuk, mi is a reformok vezérfonala.

Legfrissebb hírek

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
20 perce

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
55 perce

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
8 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
8 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
8 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
8 órája