Anand egy remire a cím megvédésétől

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2008.10.26. 23:17
Címkék

Viswanathan Anand úgy ült asztalhoz Vlagyimir Kramnyik ellen a bonni világbajnoki döntőben, hogy ha világossal nyer, megvédi 2007-ben szerzett világbajnoki címét.

A vasárnapi, kilencedik játszmában mindkét fél nyílt sisakkal vetette bele magát a küzdelembe. Az orosz nagymesternek nem volt veszteni valója, de az indiai klasszis is bátran játszhatott hárompontos előnyének tudatában. Az más kérdés, hogy Anand így esélyt adott riválisának a felzárkózásra.

Nem sokkal megnyitás után a Rybka3 elemzőprogram (cseh szoftver, jelen pillanatban a legerősebb a világon) Kramnyik pozícióját értékelte előnyösebbnek. Ez korábban még nem fordult elő, és a páros mérkőzés folyamán Anand először érezhette magát igazán kellemetlen helyzetben.

Háromórányi játék után a helyzet nem változott, továbbra is Kramnyik állt jobban. Az orosz később gyalogelőnyre tett szert, ám Anand biztosan tartotta pozícióját. Közben a gondolkodási idő is egyre fogyott, a játékosok már nem tudták olyan precízen számolni a változatokat, mint a parti elején, ezért lépéseiket is nagyobb tempóban tették meg. A Rybka egy pillanatra teljesen egyenlőnek értékelte az állást, ám a 40. húzásnál, amely után plusz egy-egy órát kaptak, Anand ismét rosszat húzott. Kramnyik sem mindig a legerősebbet lépte, így a „madrasi tigris” végül mégis remire tudta menteni a találkozót a negyedik óra végén.

Az állás ezzel 6:3 Anand javára. Mostantól kezdve Kramnyiknak a hátralevő három játszma mindegyikét meg kell nyernie, hogy világbajnoki reményei megmaradjanak. Ha ez történne, 6:6 után rapid játszmák következnek.

Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
5 órája

Létszámellenőrzés – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Minden más foci
6 órája

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
6 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
6 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
6 órája

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
6 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik