Újra szóltak az ágyúk

2008.10.23. 02:03
Címkék

Nem véletlenül nyilatkozta Luis Aragonés az Arsenal elleni mérkőzés előtt, hogy csapatának mindenképpen meg kell vernie az angolokat, elvégre az Eb-győztes szakember pozíciója finoman szólva sem biztos a Fenerbahcénál. A nyáron szerződtetett spanyol edző irányításával az együttes csak tizedik a bajnokságban, míg a BL-ben csoportutolsóként várta a harmadik fordulót.

A vendégek azonban percek alatt szertefoszlatták az isztambuliak reményeit: a tizedik percben Cesc Fabregas adott hajszálpontos labdát Emmanuel Adebayornak, aki a beragadó védők közül kilépve 11 méterről mattolta Volkan Demirelt. Egy perccel később ismét Fabregas indított, ezúttal Theo Walcott vállalta magára a befejezést. Még mindig nem telt el húsz perc, és szépített a Fener: szabadrúgást követően Daniel Güiza lőtt kapásból, a labda Mikael Silvestre-ről jutott a kapuba. A törökök azonban nem sokáig örülhettek 100. BEK-/BLtalálatuknak, mert Abou Diaby révén ismét kétgólos volt az „ágyúsok” előnye. A szünet után folytatódott a hazaiak vesszőfutása, a Fabregas szabadrúgása után kifejelt labdát Alexandre Song vágta kapásból a jobb alsóba. Güiza és Ramsey gólváltása nem osztott, nem szorzott. A vereséggel megszakadt a Fener 15 meccses hazai veretlenségi sorozata az európai kupákban, és az újabb botlással Aragonés sem érezheti magát biztonságban.

Legfrissebb hírek

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
3 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
13 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
13 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
25 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
28 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
30 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
51 perce