MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2008.10.23. 02:03
Címkék
Bonyodalmakat okozott a két héttel ezelőtti FC Fehérvár–DVSC-TEVA Magyar Kupa-mérkőzés után (a nyolcaddöntő első felvonását a fehérváriak nyerték meg 2–1-re), hogy a vendégeknél pályára lépett Verpecz István. A fiatal kapus a sorozat első körében már szerepelt a Loki tartalékegyüttesében, így a szabályok szerint nem lett volna erre lehetősége az első csapatban. Csakhogy az MLSZ versenyigazgatója, Kovács István – a sportszerűség szellemében, ám az írott szabályokkal ellentétesen – önhatalmúlag engedélyezte a játékos nevezését. Noha a szövetség elnöksége október 30-i ülésén tárgyalja az ügyet, és addigra véget ér a párharc, még sincs kizárva, hogy az első mérkőzést még az idén újra kell játszani…

Miért kellene újrajátszani a mérkőzést?! A szövetségnek illett volna már korábban hivatalból észlelnie a fiatal játékos jogosulatlan szereplését, ilyenkor nem arra kell várni, hogy van-e óvás vagy nincsen. Automatikusan eljárást kell indítani, és a vétkes csapatot megbüntetni. A szabályok ugyanis mindenkire vonatkoznak, és akárcsak a törvényeket, be kell őket tartani. A debreceniek igazán jól tudhatták, hogy kit nevezhetnek a mérkőzésre, és kit nem. Ha már első a rend: azzal is tisztában lehettek, hogy az égvilágon senki sem engedélyezheti számukra az előírásoktól való eltérést. Még akkor sem, ha Kovács István jó szándékkal, a sportszerűséget figyelembe véve cselekedett. Nyilván már elmarasztalták ezért a versenyigazgatót, de nem értem a szövetség illetékeseit, miért csak a jövő héten kívánnak foglalkozni az üggyel. Akkor ugyanis már késő – sőt mint utaltam rá, most is az.

Legfrissebb hírek

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
3 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
13 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
13 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
25 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
28 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
30 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
51 perce