Nem Alonso fog dönteni

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.10.17. 01:09
Címkék
Fernando Alonso nem fogja kilökni Lewis Hamiltont csak azért, hogy Felipe Massa vagy Robert Kubica nyerje meg a vb-t, de örülne, ha az angol elbukna. Kimi Räikkönen szerint most senki se fogadjon az F1re, amelynek mezőnye felkészült a sanghaji folytatásra.

Magyar idő szerint péntekre virradóra, kora reggel bonyolították, bonyolítják le a Kínai Nagydíj első két szabadedzését, amely előtt a világbajnoki esélyesek természetesen letudták kötelező sajtótalálkozóikat. Azt nem mondhatjuk, hogy ez az őszinte véleményüket tükrözte, Lewis Hamilton igyekezett a lehető legdiplomatikusabban fogalmazni.

Ahhoz, hogy Fernando Alonso kijelentette, Felipe Massát akarja a vb-címhez segíteni, nem fűzött kommentárt, azt mondta, megpróbál kizárólag a feladatára összpontosítani. Hozzátette: a Renault teljesítménye lenyűgözte, gratulált a csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón mellette ülő Alonsónak és csapatának ahhoz, hogy a középmezőnyből előretörve két futamot nyert meg egymás után.

Tavaly két futammal az idény vége előtt a második Alonso előtt 12, a harmadik Räikkönennel szemben 17 pontos előnye volt, a végén a finntől egy ponttal kikapott, a spanyol pedig beérte. Most Massa öt, Robert Kubica 12 pontra van az angoltól, de nehéz lenne jósolgatni. Räikkönen meg is jegyezte, nem ez a legjobb pillanat arra, hogy az ember Formula–1-es fogadásba fektesse a pénzét.

Kubica tisztában van vele: autója nem tudja tartani a Ferrari és a McLaren-Mercedes tempóját, és ahhoz, hogy világbajnok legyen, mindenképpen szüksége van az előtte állók hibáira. A szerencse az elmúlt három futamon kulcsszerepet játszott, Olaszországban Sebastian Vettel az eső miatt nyert váratlanul, Szingapúrban Alonso a biztonsági időszaknak, Japánban a rajtnál történt torlódásnak köszönhetően került nyerő pozícióba.

„Az autóm versenyképessége visszaesett, az idény elejéhez képest már nemcsak a McLaren és a Ferrari jár előttünk, hanem a Renault és a Toyota is - mondta Kubica. – Igazából ezt a vébét csak elveszíthetik az előttem állók, csupán akkor juthatok előrébb, ha rontanak.”

Kubica Sanghajban tagadta, hogy Hamiltont bírálta volna vezetési stílusáért, és Alonsóra visszatérve is érdemes megjegyezni, hogy nem tervezi Hamilton kilökését.

„Félreértették, amit mondtam, nem én fogom eldönteni a világbajnokságot – mondta a spanyol. – Csak annyit mondtam, hogy végre van egy jó autóm, és fel tudom venni a versenyt az élmezőny tagjaival. Örülnék, ha Felipe mögé tudnék keveredni, és ha nyer, másodikként vagy harmadikként segíthetem, hogy minél több pontot faragjon hátrányából. Hármuk közül Robert a legjobb barátom, de neki nincs esélye. A saját versenyemet fogom futni, csak a végén foglalkozom azzal, mi az eredmény.”

Ha Alonso nem is, Räikkönen biztosan maga elé engedi Massát, ha a verseny végén a pontszerző pozíciókban haladnak egymás után. Massa sem rengette meg a világot mondandójával, de nem is az a lényeges, hanem amit a pályán tesz.

„Nem érzek különösebb terhet a vállamon, legalábbis nem többet a szokásosnál – mondta Massa. – A Ferrari pilótái mindig is nyomás alatt versenyeznek, nagyobb az elvárás velük szemben, mint mások esetében, de ehhez három év alatt hozzászoktam. Valahogy meg kell előznöm Lewist, mert csak úgy csökkenhet a hátrányom.”

Hamilton számára jó hír lehet, hogy a hét végére elszórtan esőt jósolnak Sanghaj környékére, a vizes pálya pedig jobban kedvez a McLaren-Mercedesnek, mint a Ferrarinak.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
18 perce

Strandkézilabda Eb: a női válogatottunk kikapott a görögöktől, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
23 perce

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
46 perce

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
55 perce

Értékes aranytartalék – száz éve született Gellér Sándor

Népsport
1 órája

Az összezavarodott tolmács és a miniszterelnökkel a spájzban sonkát eszegető edző – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Sakk: Európa-bajnoki ezüstérmes az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Az olimpiai bajnok szerbek sikerével indult a férfi vízilabdatorna a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik