Peking 2008: egy hónapon belül készek a teszteredmények

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.13. 18:14
Címkék
Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének ígérete szerint egy hónapon belül készülnek el az újravizsgált tesztek eredményei.
„Előkészítettünk mindent, megkezdhetjük az ellenőrzéseket. Ez néhány hétig, legfeljebb egy hónapig tart” – nyilatkozta Rogge. A NOB első embere elmondta, 4770 minta van lefagyasztva Lausanne-ban, ahol 2016-ig őrzik azokat, s arra a kérdésre, hogy a sztároknak van-e félnivalójuk az újabb ellenőrzéstől, csak annyit felelt: "bármi megtörténhet". „A pekingi olimpiának várhatóan csak nyolc év múlva lesz vége” – tette hozzá. A mostani újraelemzés fő célpontja a CERA, az EPO legújabb generációja. De amint azt Emmanuelle Moreau NOB-szóvivő a múlt héten hozzátette: más új szerekre is vadásznak, azonban ezeknek a nevét sem ő, sem pedig Patrick Schamasch, a NOB orvosi bizottságának vezetője nem árulta el. Pekingben hat sportolót – Maria Isabel Moreno spanyol kerékpárost (EPO), Kim Dzsong Szu észak-koreai sportlövőt (propranolol), Thi Ngan Thuong Do vietnami tornászt (furoszemid), Fani Halkia görög atlétát (metiltrienolon), Ludmilla Blonszka ukrán atlétát (metiltesztoszteron) és Igor Razoronov ukrán súlyemelőt (nandrolon) – kellett kizárni doppingvétség miatt, és további három eljárás van folyamatban. Utóbbiak esetében mindnek van magyar vonatkozása is. A fehéroroszok két kalapácsvetője, a Pekingben ezüstérmes Vagyim Gyevjatovszkij és bronzérmes Ivan Tyihon mintájában túl magas volt a tesztoszteronszint. Amennyiben vétkesnek találják őket, elvehetik az érmüket, s az ezüst az eredetileg negyedik helyen végző Pars Krisztiánhoz kerülne. Adam Seroczynski lengyel kajakos Pekingben levett mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó klenbuterol nyomaira bukkantak. Seroczynski az olimpián társával a negyedik helyen végzett K–2 1000 m-en, s ha kizárják őket, a mögöttük ötödik Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó egy helyet előreléphet.
Legfrissebb hírek

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
1 perce

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
25 perce

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
1 órája

Tenisz: nem jött össze az amerikai házidöntő Pekingben, Nosková rövidítés után nyert

Tenisz
1 órája

F1, Szingapúri Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

NB I: Nyíregyháza–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
1 órája

Superliga: FK Csíkszereda–Universitatea Cluj

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik