Kemmer a második

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2008.10.11. 00:29
Címkék

A hagyományos nyitó számokkal megkezdődött a kaposvári Lovas Akadémián a díjlovagló Világkupa-sorozat magyarországi fordulója. A háromnapos viadalon 13 ország sportolói vesznek részt, és a Szent György-díjban bemutatkozott a hétvége sztárja, a pekingi ötkarikás játékokon csapatban olimpiai bajnoki címet, egyéniben pedig harmadik helyet szerző Heike Kemmer. A német csillag második helyezéssel kezdte a versenyt, a hétvégén azonban a nagy körben az első helyért száll majd harcba. Az Intermediaire II feladatot öten mutatták be a viadal során, és a Közép-európai Liga éllovasa, Dallos Zsófia Druppy nyergében ugyancsak második helyezéssel tette le névjegyét a Világkupában. Az első napon a junioroknál a spanyol Morgan Barbaancon, a Szent Györgydíjban a német Nathanel Dominic Erhart, míg az Intermediaire II feladatban az osztrák Victoria Max-Theruer bizonyult a legjobbnak. A somogyi megyeszékhely jól ismert helyszín a nemzetközi sorozatban, immár 21. alkalommal ad otthont a legnagyobb magyarországi díjlovaglóversenynek, a hétvége legjobbjai között hárommillió forintot osztanak szét.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
4 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
4 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
4 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
4 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
4 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik