A japánok is örülhettek

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.10.11. 00:29
Címkék
A toyotás Timo Glock volt a leggyorsabb a Japán Nagydíj pénteki szabadedzésein, míg Lewis Hamilton kétszer is hajszállal Felipe Massa előtt végzett.

A tavalyi Japán Nagydíj után fur csa volt az ázsiai szigetország vbfutamának pénteki edzésnapján, hogy napsütésben körözhettek a pilóták a Fudzsi-hegy lábánál, mi több, még a káprázatos, 3776 méteres vulkánt is tisztán lehetett látni az aszfaltcsík mellől. A jó idő szépszámú közönséget csalogatott ki a pálya mellé (igaz, a legtöbben az év elején megszűnő Super Aguri-istállót és az állást kereső Szato Takumát éltető transzparensekkel integettek), s a japánoknak nem is kellett csalódniuk. A pályatulajdonos Toyota-gyár F1-es csapatában versenyző Timo Glock bizonyult a leggyorsabbnak az első edzésnapon, s az első hazai nagydíjára hangoló Nakadzsima Kazuki sem vallott szégyent hetedik helyével.

Délután mindenki felülmúlta délelőtti idejét, noha Glock eredményében kell lennie némi ámításnak (feltehetően nem volt sok üzemanyag az autójában), hiszen legjobbját a tréning elején érte el, s a többiek hiába erőlködtek, nem tudtak javítani rajta. A legközelebb a renault-s Fernando Alonso került hozzá – a spanyol átmentette szingapúri formáját. A két istálló ádáz csatát vív a konstruktőr-vb negyedik helyéért, de nem ezt a párharcot kíséri a legnagyobb érdeklődés. A gyártók versenyében az első McLarent és a második Ferrarit egyetlen pont választja el egymástól, úgyhogy ez nemcsak az egyéni trófeáért küzdő Lewis Hamilton és Felipe Massa, hanem csapattársaik, Heikki Kovalainen és Kimi Räikkönen eredményeinek is óriási jelentőséget ad.

A sláger persze a brit és a brazil küzdelme; a délelőtti edzést megnyerő Hamilton az első és a második gyakorláson is hajszállal előzte meg dél-amerikai riválisát.

„Nagyon kényes kérdés ezen a pályán a kocsi beállítása, de az első két tréning után nem panaszkodom, úgy tűnik, minden rendben van, bizakodó vagyok” – mondta a vb-éllovas, és kiemelte, a hosszabb meneteiben is képes volt kiegyensúlyozott tempóra, ami kulcsfontosságú a Ferrarival szemben a vasárnapi viadalon.

Massa sem panaszkodott, egyedül azt említette meg, hogy ha nem ér utol nála lassabb versenyzőket a délutáni edzés végén, a lista tetején is zárhatott volna. Ahogy Hamilton a hoszszú menetekre összpontosított, Massa arra törekedett, hogy a boxból kijövet rögtön az első körben csúcsra járassa a Ferrarit.

„Eredményes nap volt, az autó az első méterektől jól kezelhető, nem csak hosszú távon. A lágy gumikeveréken gyorsabbnak tűnik a kocsi, mint a közepesen keményen, és nem is ez a meglepetés, hanem hogy rendkívül jól bírja a hosszú távú terhelést. Jó esélyem van rá, hogy javítsak a helyzetemen a pontversenyben de ezt ki is kellene használni” – mondta Massa.

Esőt csak szombat reggelre jósolnak Fudzsiban, ahol magyar idő szerint reggel hét órakor kezdődik az időmérő, vasárnap fél hétkor pedig a verseny.

Legfrissebb hírek

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
16 perce

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
19 perce

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
24 perce

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
54 perce

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
57 perce

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
1 órája

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
1 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik