Melyikük képes felnőni?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.10.10. 01:07
Címkék
Lewis Hamilton és Felipe Massa felkészült a végső ütközetre, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy mindketten szinte ontják a bölcsességeket magukból.

„Tavaly ideges voltam, az idén ezt egyáltalán nem érzem” – Lewis Hamilton már nem az az ember, aki egy éve volt, pedig akkor sem kellett sajnálni. Csak éppen megtapasztalta, milyen újoncként úgy elveszíteni Formula–1-es világbajnoki címet, hogy két futammal a vége előtt 17 pont az előnye a későbbi világbajnokkal szemben. Kemény lecke volt, bárki tanulna belőle, mint ahogy a teljes tavalyi idényből, no meg az ideiből, amely során Hamiltonnak rá kellett jönnie, hogy a cél nem feltétlenül szentesíti az eszközt, azaz nem tehet meg bármit büntetlenül a vetélytársaival.

Malajziában, Kanadában, Franciaországban és Belgiumban is megbüntették kihágása miatt, emellett Bahreinben csúnyán elrontotta a rajtját, emiatt pont nélkül maradt. Ám mivel vetélytársai még nála is többször rontottak, illetve váltak a technika vagy a balszerencse áldozatává, hétpontos előnnyel vezeti a világbajnokságot. Mostantól, az idény utolsó szakaszában pedig minden rontás duplán büntet, mint ahogy minden bölcs döntés többszörösen kamatozik, hiszen egyre csökken a javítási lehetőségek száma.

„Egy éve minden versenyen a győzelem érdekelt, nem fogtam fel a világbajnoki cím jelentőségét – mondta Hamilton, akivel szemben az egyik legfőbb kritika rövid F1-es karrierje alapján, hogy saját érdekeit a McLarené elé helyezi. – Most viszont már mások a céljaim, az elsődleges, hogy célba érjek, és pontokat szerezzek, mert ez nemcsak nekem, a csapatnak is fontos az összetett szempontjából. Tavaly a szezon végére nagyon belefáradtam a sok ügybe, amelyek beárnyékolták az őrült idényt. Mára felnőttem, lélekben és testben is erősödtem, jobban bírom a terhelést. A tavalyi Japán Nagydíjat megnyertem, de nem éreztem a jelentőségét, más járt a fejemben, nem fogtam fel tökéletesen a győzelem értékét.”

Hamilton nem áll rosszul önbizalom terén, de ez elmondható legnagyobb vetélytársáról, Felipe Massáról is (a Japán GP előtt még Robert Kubicának, Kimi Räikkönennek és Nick Heidfeldnek is van matematikai esélye a vb-címre, de a közülük legjobban álló Kubicának is húszpontos a hátránya a brit éllovassal szemben). Akárcsak Hamiltonnak, neki is sokat számít, hogy csapata teljes mellszélességgel mögötte álljon, és akárcsak ellenfele, ő is büszkén vállalja, hogy folyamatosan tanul.

„A Formula–1 nagyon egyszerű: a győzelemhez kell egy remek autó, az első rajtpozíció, jó rajt, erős első menet a boxkiállás előtt, még erősebb második, a harmadikban pedig már nem szabad hibázni – mosolygott Massa, aki Hamiltonhoz hasonlóan megkapta a magáét, hiszen kétszer esett ki motorhiba miatt, Kanadában és Szingapúrban a boxban járt pórul, míg Malajziában és Silverstone-ban megcsúszásaival borzolta a kedélyeket. – Néha valami közbejön, mint ahogy Szingapúrban is történt, és az egész túlságosan is bonyolulttá válik. Ahelyett, hogy vezetném a vébét, hét pont a hátrányom, és roppant kemény csaták várnak rám. Nem lehetetlen megnyerni a hátralévő futamokat, de Lewis kemény ellenfél, több szempontból is erős ember, de én is az vagyok. Erős az autóm, a csapatom, de néha ez sem elég, az idény végén az is dönthet, ki a szerencsésebb.”

A brazil rátapintott a lényegre: hogy már csak Hamiltonnak és neki van esélye, azzal magyarázható, hogy mindenkinél gyorsabbak 2008-ban. Ám hogy kettejük közül ki nevet a végén, várhatóan tényleg csak a szerencsén múlik majd.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája