Loki-segély az FTC-nek

2008.10.06. 02:46
Címkék
Debrecenben elvesztette veretlenségét a Bőcs KSC, ennek köszönhetően szombaton Cegléden döntetlent játszó Ferencváros megtartotta első helyét az NB II Keleti csoportjában.

„Mintha nem akarnának fociz ni a fiúk...” – jegyezte meg a DVSC-DEAC–Bőcs rangadón egy néző.

Sokáig valóban úgy tűnt, mintha a csapatok az öltözőben felejtkeztek volna, rengeteg pontatlan átadás, technikai hiba jellemezte a játékot. Az első félidő egyetlen említésre méltó eseménye Rezes László ziccere volt, ám a csatár hatalmas helyzetben rossz döntést hozott, s a vendégek kapusa hárítani tudott. A második játékrészt ott folytatták az együttesek, ahol az elsőt abbahagyták, továbbra sem utal semmi arra, hogy ez az első, illetve a harmadik helyezett összecsapása. Csipkerózsika-álmukból a 80. percben ébredtek fel az együttesek, ekkor ismét Rezes László hagyott ki egy ziccert, majd a másik oldalon George előtt adódott lehetőség. A találkozó a 92. percben dőlt el, amikor Urbin Péter gyönyörűen lekészített labdáját Szilágyi Péter helyezte a vendégek kapujába.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
1 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
1 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
1 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
1 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
2 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
2 órája