Lila buldogok: harapós újpestiek

2008.10.05. 00:54
Címkék
Amióta a Ferencváros nem szerepelhet az élvonalban, az Újpest és az MTK párharca tekinthető a honi élvonal legnagyobb múltú párviadalának. A két csapat 198. bajnoki mérkőzésén biztos lila siker született – mégpedig korábbi MTK-játékosok (Bori Gábor és Pollák Zoltán) aktív részvételével.

...és akkor előkerült egy ballon kabátos, szemüveges férfi, kapucniját az eső miatt jól a fejébe húzta, elővett egy vászonzsebkendőt, és akkurátusan törölgetni kezdte a televíziós kamera lencséjét.

Bizony aligha gondolta volna bárki is, hogy ilyen beosztása lehet valakinek, de meg kellett tisztítani a lencsét, a kamerát ugyanis Mario Bozsics átmenetileg használhatatlanná tette. A bosnyák középpályás ugyanis olyannyira megörült góljának, hogy – ez alighanem valamiféle üzenet lehetett valakinek – csókolgatni kezdte az oldalvonalnál felállított szerkezetet.

Ha rosszmájúak vagyunk, azt mondhatjuk, a televízió előtt ülők nem sok mindenről maradnak le, ha egyik kamera sem működik a Megyeri úton. A bajnokság két meghatározó csapata ugyanis képtelen volt gyors, lendületes futballra, a kapuk ritkán forogtak veszélyben, így a semleges nézelődőnek lehetősége volt arra is figyelni, hogyan viselkedik a pályán Bori Gábor és Pollák Zoltán. Mint ismert, nevezett futballisták a bajnokság elején a fiatal MTK további fiatalítása jegyében távoztak a Hungária körútról (mint mondták, nem önszántukból), és újkori szokás >>>

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
5 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
5 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
6 órája