Kifizetődött a bátorság

„A boldogság nem más, mint a félelem hiánya” – írta önéletrajzi könyvében Roy Keane, a Sunderland menedzsere. És ha valamikor, hát szombat délután össze kellett szednie minden bátorságát a korábbi ír középpályásnak, hiszen egyik példaképével, Arsene Wengerrel volt találkozója. A Fény stadionjában, a Sunderland–Arsenal bajnokin.

Persze ha néhány évvel korábban, a Manchester United aktív játékosaként kellett volna nyilatkoznia a francia szakvezetőről, valószínűleg sok mindent mondott volna rá, csak azt nem, hogy őszinte tisztelettel néz fel rá. Hány és hány alkalommal vívott egymással „vérre menő” csatákat a United és az Arsenal, olyan ütközeteket, amelyeken elképzelhetetlen lett volna, hogy a manchesteri csapatkapitány Keane és a londoniakat irányító Wenger a sportemberi respekten túl bármiféle közeledést mutasson a másik felé.

„Azok voltak az igazi rangadók, szinte háborús légkör jellemezte az összecsapásokat – emlékezett vissza a régi időkre a visszavonulása után a Sunderland menedzserének felcsapó 37 éves szakember. – A csapatok, a játékosok és az edzők közötti feszültséget majdhogynem tapintani lehetett a levegőben, de ne értsenek félre, mindez csodálatos volt. Istenem, menynyire vártuk mindig az Arsenal elleni mérkőzéseket! Emlékszem, egyszer az egyik Arsenalfutballista Gary Neville-nek szólt oda valami sértőt a játékoskijáróban, és a vita olyan hevessé vált, hogy nekem kellett megvédenem a csapattársam. Gary egyébként mindig az első volt, aki gerjesztette a tüzet ezeken a mérkőzéseken.”

Arról persze jótékonyan hallgatott Keane, hogy 2005-ben éppen ő volt az, akit csak nagy nehézségek árán sikerült elválasztani a vele összetűzésbe keveredő Patrick Vieirától (a sors iróniája, hogy a legfrissebb hírek szerint a télen éppen az Inter francia középpályását vinné Sunderlandbe a tréner). És ahogyan a hősi időkben, nyilván most is számolta a napokat Keane a londoniak látogatásáig, még ha ez már egészen másfajta izgalom volt is. A korábbi heves ütközetek emléke már a múlt ködébe vész, és az edzői pályája elején járó manchesteri legenda immár nem fél kijelenteni: Wengert elsősorban tanítómesterének tekinti.

„Amikor az Arsene-nel való találkozásra gondolok, kicsit úgy érzem magam, mint egy újszülött az edzői világban – vallotta be a fiatal szakember. – Hihetetlen, milyen tapasztalatot szerzett már a szakmában, és külön tisztelem azért a koncepcióért, amelyet az Arsenalnál kidolgozott. A klub játékosokra fordított költségei messze elmaradnak más neves együttesek kiadásaitól, ott tényleg működik a tehetségek felkutatására épülő utánpótlásrendszer. A szememben ez jelenti az igazi futballklubot.”

A United kispadjáról néhány éven belül felálló Sir Alex Ferguson korábban egyik lehetséges utódának nevezte Keane-t, aki azonban egyelőre Sunderlandben építkezik. Például olyan játékosmegfigyelő hálózatot hozott létre, amelynek segítségével emberei tizenhárom országban folyamatosan első kézből tájékozódnak az ígéretes futballistákról. Szó se róla – ahogyan maga a menedzser is hangsúlyozta –, a rendszer az Arsenaléval még nem állja az összehasonlítást.

Pedig ha hihetünk Wenger szakvéleményének, egyszer még az az idő is eljöhet, amikor Keane egy valódi élklub működéséért felel: „Minden olyan tulajdonság megvan benne, amely naggyá tehet egy edzőt. Csak a kitartásán és a bátorságán múlik, meddig jut el.”

Ami a bátorságot illeti, annak fontosságával a cikk elején említett idézet alapján tisztában van a „tanítvány”. Olyannyira, hogy csapata merész játékával óriási meglepetésre Grant Lead bitter lécről levágódó bombagóljával vezetést szerzett a „mester” együttese ellen, amely Cesc Fábregas fejese révén csak a hosszabbításban mentett pontot.