Helycserés váltás

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.05. 00:54
Címkék

Vezetőedzőt és másodedzőt váltott a DAB.Docler, mégsem távozik a csapattól egyetlen szakember sem, és nem is érkezik. Idősebb Azari Zsolt, a Dunaújváros szakosztály-igazgatója az eddigi főnök, Vladimír Matejov helyett segédje, Jonathan Patrick MacCallum kezébe adta a csapatot. A nyáron erőnléti edzőnek szerződtetett kanadai tréner – aki alkalomadtán tartott már teljes edzést a társulatnak – első lépésként elődjét kérte fel segédjének, aki ezzel az utóda is lett egyben. A DAB-nál két és fél éve téma Matejov lecserélése: a szlovák edző remekül dolgozott az Újváros fiatal hokisaival, megtanított nekik mindent, amit tudott. Ekkor szükség lett volna egy nevesebb edzőre, csakhogy nem volt rá pénz. Azari szombat déli döntését a Népszabadság pénteki számában megjelent Sárközy Tamáselemzéssel is indokolta, amelyben a professzor a magyar sportolók mentális gyengeségéről is írt, ami Azari szerint a Dunaújváros legnagyobb problémája jelenleg. A DAB pocsék idénykezdete, fellendülése, majd visszaesése után a hetedik helyen áll a tízcsapatos Mol Ligában, vasárnap a második Steaua Bucuresti-tel játszik.

Legfrissebb hírek

Superliga: Metaloglobus–Csíkszereda

Minden más foci
14 perce

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
14 perce

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
32 perce

Családi körtúra az Árpád-kilátóhoz

Csupasport
39 perce

Garda Krisztina: Végig mi diktáltuk a tempót, nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk a döntőben!

Vízilabda
1 órája

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
1 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
1 órája

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik