A továbbjutás már nem kérdéses

KÁROLYI TIBOR, SIMON JÓZSEFKÁROLYI TIBOR, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.10.05. 00:54
Címkék
A Fehérép-Alcoa a fehérorosz Arkatron Minszkkel mindkét mérkőzését hazai pályán játssza, s a párharc első, szombati találkozóján gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését. Sótonyi László együttese a 32 között érezheti magát.

Nagyon vágyik az újabb jelentős nemzetközi sikerre a FehérépAlcoa, amely 2005-ben (még Cornexi néven) Szabó Edina edző vezetésével a fináléban a Győrt legyőzve megnyerte az EHF-kupát. Addig és azóta is jelentős szakmai és szponzori erőket igyekszik mozgósítani az egyesület, hogy szurkolóinak újra örömet szerezzen. Eközben a hazai elitben is őrzi a helyét, köszönhetően annak, hogy az előző idényben úrrá lett anyagi nehézségein.

Az egyik leglényegesebb kérdés mégis évek óta az, kit tud igazolni a klub, s az újoncokat miként képes a csapatba építeni a mindenkori tréner, jelenleg Sótonyi László. Ha visszagondolunk az utóbbi esztendőkre, megállapítható, hogy a sok klasszis közül is kiemelkedett a mezőnyjátékosoknál Balogh Bea, Deli Rita, Kulcsár Anita, Németh Helga, Siti Bea és Siti Eszter. A csapatépítés legfontosabb kézilabdás alapelvét szem előtt tartva, kiemelkedő tudású kapusok (Farkas Andrea, Sugár Tímea) érkeztek Fehérvárra.

A nyáron frissen igazolt játékosok (Siti Eszter, Petróczi Viktória, majd később Szegedi Orsolya) mellé új tréner is érkezett a főszponzort és ezzel együtt nevet is változtató klubba. A Győrbe hazatérő Vura Józsefet a volt válogatott klasszis, Sótonyi László váltotta, aki egyelőre kétarcú csapatot vezet. A vezetők azt remélik, hogy tudása és tapasztalata garancia a jelentősebb eredményekre. Hogy nem gondolják rosszul, azt a BLinduló Dunaferr NK elleni újvárosi diadallal bizonyította a fiatal mester csapata. A Fehérép hét góllal nyert a Dunaferrcsarnokban.

Aztán megmutatta a másik arcát: otthon kikapott a Békéscsabától – ugyancsak hét góllal.

Kesergett is Sótonyi, hogy ezután mit várhat a lányoktól az EHF-kupában, amelyben nem engedheti meg magának a Fehérép a hasonló kilengéseket.

„Nagyon örültem az Újvárosban szerzett két pontnak, aztán mintha leforráztak volna a Csaba elleni fiaskó alkalmával – mondta az edző a szombati mérkőzés előtt. – A játékosaim nem hitték el, hogy csak akkor lehetnek sikeresek, ha hatvan percen keresztül van hitük, kitartásuk. Az Arkatron ellen is ennek szellemében készültünk. Azt kértem, ne legyenek elbizakodottak, ne gondolják, hogy lefutott a meccs a nem túl híres ellenféllel szemben, s mutassák meg, hogy egységes csapatot alkotnak, s akkor nem marad el a siker.”

A mesternek tökéletesen igaza lett.

Gyámoltalanul kezdett az Arkatron, amely – nem véletlenül – lemondott pályaválasztói jogáról. Az első időkérést mégis Sótonyi László vette igénybe, mert a Fehérép idomult ellenfeléhez: rossz indítások, kihagyott ziccerek jellemezték játékát. Aztán hamar változott a kép: Petróczi kiválóan védett, Laima Bernataviciuté látványos gólokat lőtt. Az Arkatron játékosai rendre elaludtak egy-egy elhibázott akciójuk után, a fehérváriak sokszor egyszerűen átszaladtak ellenfelükön. Sótonyi László elégedett volt, ezért az utolsó tizenöt percre már cseresorát küldte pályára. A vasárnapi viszszavágó formalitás lesz.

Legfrissebb hírek

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár viszont kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
5 perce

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
7 perce

Hanga Ádám: Ricky Rubio érkezésével mindenki azt várja el, hogy szintet lép a csapat, és mindent megnyerünk

Kosárlabda
31 perce

Niké Liga: Kassa–Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2 órája

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
2 órája

Curling: legalább egy erős csapatot le kell győzniük a mieinknek az olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik