Barátok közt,ellenfélként

2008.10.03. 23:23
Címkék

nem vagyok könnyű helyzetben, hiszen Végh Zoltán, az MTK kapusa nyolc éve ismer, és mindent tud rólam. Az sem zavarna, ha rosszul játszanék, csak nyerjünk. Érzelmi kérdéseket nem érdemes feszegetni, mert amikor augusztusban Újpestre igazoltam, lezártam magamban a Hungária körúti időszakot. Csupán egykori játékostársaimmal vagyok kapcsolatban, a klubbal már nem. Szép éveket töltöttem az MTKnál, csak a búcsút nem értem, hiszen nem mondták meg, miért kell eljönnöm.”

Bori Gábor említette, hogy több barátja is futballozik volt csapatában, s Újpestre szerződése után is kiment a Hidegkuti-stadionba meccset nézni új csapattársaival.

„Kanta Józseffel, Rodenbücher Istvánnal, Pál Andrással és Mladen Lambuliccsal is igen jóban vagyok – folytatta a támadó. – Különösen Lambival, akivel sokszor találkozom, s elmegyünk együtt vacsorázni. Kiváló ember és parádés védő. Posztján ő a legjobb az élvonalban, emellett sok gólt is szerez. Az a fajta játékos, akire mindig lehet számítani.”

Jó ismerősökből Újpesten sincs hiány, Bori Gábor a keret nagy részével ellenfélként vagy az utánpótlás-válogatottban már korábban is találkozott, vagyis az átállással igazán nem volt gondja.

„Nagyon jól érzem magam a Megyeri úton – mondta a játékos. – Egy pillanatig sem volt beilleszkedési problémám, általában könnyen feltalálom magam egy-egy új közösségben, ráadásul nem ez volt az első klubváltásom.”

Ha a táblázatra nézünk, legtetején az Újpestet láthatjuk, vagyis Bori Gábor – az ezúttal a kispadra nevezett Pollák Zoltán társaságában – a bajnok MTK-tól az éllovashoz igazolt – ez is különleges színfoltja lesz a szombat délutáni rangadónak.

„Nyerni akarunk a kék-fehérek ellen – bizakodott Bori Gábor. – A Szusza Ferenc Stadionban játszottam már többször is ebben a párosításban, persze minden alkalommal vendégként. Eddig csak egyszer, első élvonalbeli találkozómon veszítettem itt, s jó sorozatomat mindenképpen folytatni akarom.”

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
23 perce

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
6 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
6 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
7 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
7 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
7 órája