Már második a Haladás

A mérkőzésről tudósított: VAJDA GYÖRGY, VOLESZÁK GÁBORA mérkőzésről tudósított: VAJDA GYÖRGY, VOLESZÁK GÁBOR
2008.09.29. 01:08
Címkék
Első idegenbeli győzelmének köszönhetően a tabella második helyére lépett előre

A Haladás a Soproni Liga 9. fordulójának záró mérkőzésén bizonyította, nem csak ezrek előtt képes a jó és eredményes futballra. Kuttor Attiláék ugyanis a legutóbbi két mérkőzésükön – otthon a Kecskemét ellen, majd a Magyar Kupában az Albert-stadionban – összesen több mint tízezer szurkoló szeme láttára diadalmaskodtak. Azonban a rákospalotai kongó lelátók között, ahol még a tüsszentést is hallani lehet, ugyanazt az elszánt, céltudatos játékot produkálták a szombathelyiek, amelyet megszokhattunk az NB I újonccsapatától. Bajnoki pontjait azonban eddig egy kivételével hazai pályán gyűjtötte be a csapat, ám úgy tűnik, a Fradi szerdai legyőzésével kellő önbizalmat szereztek a zöld-fehérek, így aztán a REAC ellen is a már jól bevált 4–3–3-as, tehát támadó szellemű taktikát választották Csertői Aurélék – annak ellenére is, hogy tudták, Lisztes Krisztiánék nemcsak a prémiumért küzdenek, hanem a bentmaradásért is.

Az első félidőben az történt, amit a Haladás akart, s noha cseppet sem játszottak idegesen a vendégek, Kenesei Krisztián büntetőből szerzett gólja mégis megnyugtatta a társaságot. A REAC-nak nem volt ellenszere az okosan és türelmesen játszó szombathelyiek játékára, még akkor sem, amikor Kuttor Attiláék tudatosan átengedték az irányítást a hazaiaknak. Vörös Péter gólja után pedig el is dőlt a három pont sorsa, igaz, a csereként pályára lépő Torma Gábor első labdaérintéséből szépített. Összességében megérdemelten győzött a Haladás, és nyugodtan kijelenthető, hogy most már idegenben is megy a csapatnak.

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
7 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
7 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
7 órája