Alonso újra nyert, a Ferrari romokban

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2008.09.29. 01:08
Címkék
Fernando Alonso a hetedik versenyző az idén, aki Formula–1-es futamot nyert, Lewis Hamilton hétpontosra növelte előnyét Felipe Massával szemben. A Szingapúri GP valóban nagy dobás volt.

Nem lehet panasz a Szingapúri Nagydíj bemutatkozására: fordulatos és látványos versenyt, valamint váratlan végeredményt hozott a Formula–1 első éjszakai futama. Az idén többször kiderült, mivel rendkívül kiegyenlített a mezőny, és nincsenek fizető pilóták – azaz mindenki valós tudásának köszönheti, hogy a mezőny tagja lehet –, ha valaki kivételes lehetőséghez jut, ki is használja.

Szingapúrban Fernando Alonsón volt a sor, a kétszeres világbajnok spanyol elsősorban saját csapattársa, Nelsinho Piquet falba rohanásának köszönhette, hogy esélye nyílt a győzelemre, és ki is használta. Szinte hiba nélkül, higgadtan vezetett, nem engedte közel magához üldözőit, és nem is került mögé olyan vetélytárs, aki eleve esélyes lett volna rá, hogy megszorongassa. Először állt dobogóra azóta, hogy visszatért a Renault-hoz, ő az idei hetedik győztes pilóta, a Renault az ötödik győztes csapat. 2003 óta nem volt ennyire színes a győztesek palettája, és mivel még van három verseny, az öt évvel ezelőtti változatosságot is túlszárnyalhatja az idei évad. Amíg Alonso szenzációs győzelmet aratott a szintén remeklő, stop-and-go büntetése ellenére a második helyre bejövő Nico Rosberg előtt, a vb-címért harcolók nem repeshettek az örömtől. Lewis Hamilton járt a legkevésbé rosszul, bár a verseny nagy részét David Coulthard mögött töltötte, végül felállhatott a dobogóra.

A Ferrarinál viszont teljes volt a káosz. Piquet balesetéig kettős győzelemre is esélyesnek tűnt a Scuderia, ám Felipe Massa boxkiállását csúnyán elrontották: zöld jelzést adtak a brazilnak, miközben még folyt a tankolás, az autó így tövestül tépte ki az üzemanyagtömlőt az adagológépből, és végighúzta a boxutcán, amelynek végén Massa percekig várt, mire kitépték a csövet. A brazil ezután még büntetést is kapott, mert akkor indult el, amikor Adrian Sutil elhajtott mellette, és a valenciai eset után visszaesőnek számító versenyző már nem úszta meg, s végül 13. lett.

Kimi Räikkönen is a mezőny végére esett vissza, amikor páholyból nézte végig riválisa tömlős kalandját, és amíg várt a megoldásra, a többiek kivétel nélkül végeztek saját szervizelésükkel. Massa egyik szerelőjét a helyi ügyeletre vitték kivizsgálásra, de szerencsére nem esett nagy baja, ahogy a négy körrel a vége előtt a falnak rohanó, a legutóbbi négy versenyt pont nélkül záró finnek sem.

A Ferrari viszont elveszítette első helyét a konstruktőr-vbben, Massa pedig az egyéniben hétpontos hátrányba került Hamiltonnal szemben.

Legfrissebb hírek

F1, Kanadai Nagydíj, verseny

F1
10 perce

A Santander után a Depor is feljutott a La Ligába, kiesett a Zaragoza

Spanyol labdarúgás
10 perce

Szoboszlai: Az a fontos, hogy BL-helyen végeztünk

Légiósok
14 perce

Nem volt elég a döntetlen, kiesett a Topolya

Minden más foci
19 perce

Portugál Kupa: Stopira a 112. percben eldöntötte a Sporting elleni döntőt

Minden más foci
24 perce

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egy órás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
33 perce

Férfi kosárlabda NB I: Pethő Ákos marad a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
38 perce

Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

Röplabda
42 perce
Ezek is érdekelhetik