„Mi van már!?” – hasított a győri estébe egy öblös férfihang, néhány perccel hét óra után, amikor már javában tartania kellett volna a találkozónak. A türelmetlenség érthető volt, még akkor is, ha nem a futball-láz váltotta ki, hanem hogy emberünk erősen fázott a hirtelen jött hidegben. Túlzott szurkolói lelkesedésről felesleges is lenne beszélni, hiszen az ETO visszafogottan kezdte az idényt. Egervári Sándor csapata mindössze a hetedik helyen szerénykedett a forduló előtt, s ez a pozíció igencsak messze van a dobogótól.
A DVTK sem kezdett bele túl nagy lendülettel a szezonba. Vágó Attila mint a női válogatott szövetségi edzője hozzászokhatott a kudarcokhoz, de az már extraterhelés, hogy az általa vezetett borsodi csapat a kiesőzóna közelében áll.
Már csak azt volt nehéz eldönteni, hogy a kezdeti nehézségek miatt vajon két motivált, vagy inkább két csalódott együttes kezdett-e: előbbi változat a minimum, utóbbi pedig ugye megengedhetetlen, de sajnos itthon megszokott állapot. Aztán kiderült, hogy a két csapat ebben a tekintetben nehezen hasonlítható össze, mert amennyire céltudatos volt az ETO, annyira rossz napot fogott ki a vendégcsapat. Úgy értünk el az első félidő közepéig, hogy lényegében minden eldőlt a meccsen, hiszen Stark Péter és Kovács I Zoltán is eredményes volt, így kétgólos előnyt szerzett a hazai gárda. Az pedig szinte borítékolható volt, hogy a DVTK innen nem tud felállni.
Sőt…
A Diósgyőr rendkívül rosszul játszott, az nem elég jó kifejezés, hogy Vágó Attila csapata motiválatlan volt. Úgy tűnt, a feketében szereplő vendégek a teljesítményükhöz választottak mezt: gyászos produkciót nyújtottak. A szárnyaló és egészen más sebességgel játszó ETO tulajdonképpen egy félidő alatt tönkreverte a miskolci csapatot. Ha lenne a labdarúgásban technikai K. O., akkor Kassai Viktor biztosan végleg beszünteti a mérkőzést egy félidő után.
A szünet után szinte azonnal ötgólosra hízott a különbség, s már csak az volt a kérdés, hogy az ETO mennyit akar még rúgni a DVTK-nak. A hazaiak játékkedvével nem is volt probléma, egymás után gördültek a szebbnél szebb akciók, amelyek végén szinte minden alkalommal helyzet adódott a zöld-fehérek előtt. A hatodik gól után – maradva az ökölvívásból hozott példánál – még az is benne volt a meccsben, hogy tízet számolnak a miskolciakra, végül megúszták.
Maradt a „sima” kiütés és a megaláztatás.
Az ETO játékosai Böőr Zoltán vezérletével azt csináltak a mecscsen, amit csak akarnak. Minden csel és passz bejött, minden elképzelést meg tudotak valósítani. Ünnep lett ez az esős kora őszi este az ETO Parkban, s a végén a már említett öblös hang is mást énekelt. „Ti vagytok a legnagyobbak!” – kiabálta a lefújás előtt.
A Győr az élmezőny után eredt, a Diósgyőr pedig nagy bajban lesz. Sőt már van. Várhatóan felélénkülnek a lelátói hangok, Vágó Attila távozását követelve.
