Real Madrid, Benfica, Internazionale, Ajax, Bayern München, Liverpool, Nottingham Forest, Milan – az eddigi duplázók a klubcsapatok európai csúcstornáján. Tizennyolc éve azonban egyetlen csapattal sem bővült a névsor, 1990 óta minden évben cserélődnek a nevek az európai klubfutball trónján. Ez egyben azt is jelenti, hogy az 1992–93-as idényben útjára indított Bajnokok Ligájában még senkinek sem sikerült ismételnie – a Manchester United lesza tizenötödik gárda, amely nekiveselkedik a szinte lehetetlen küldetésnek (az első nyertes, az Olympique Marseille a vesztegetési botránya miatt nem indulhatott el 1993 őszén). Szigorúan statisztikai alapon a nyolcaddöntő garantálható a „vörös ördögök” számára, mert az egyenes kieséses szakaszig mindig eljutott a címvédő, a folytatás azonban nem, hiszen a legutóbbi négy (!) kiírásban a legjobb tizenhat egyben a végállomást is jelentette. (És tegyük hozzá, az MU sem villogott eddig címvédőként: elsőre a Milan állította meg az elődöntőben, nyolc éve pedig a Real Madrid tette ki elé a stoptáblát a legjobb nyolc között.)
Ez persze csak az elmélet, a keret erőssége azt ígéri, márciusnál is tovább láthatjuk az európai porondon az MU-t. Az előző szezon alapemberei közül senki sem távozott (Mickael Silvestre-t, Louis Sahát és Gérard Piquét ne tekintsük annak), ami annak fényében különösen meglepő, hogy Cristiano Ronaldo körül mekkora volt a felhajtás a nyáron. Nem volt olyan hét, hogy a Real Madrid ne tett volna ajánlatot, komolytalan formában még a Barcelonát is összefüggésbe hozták vele, Sir Alex Ferguson menedzser azonban hatalmi szóval közölte: a portugál gólkirály (bizony, az előző Premier League-szezonban a jóindulattal is csak szélsőnek minősíthető játékos lett Anglia mesterlövésze) nem megy sehova. Hogy az ő Realnak tett hűségesküje, hezitáló magatartása mennyire hat ki a csapategységre, illetve mennyire befolyásolja a szereplését, majd az idő megmutatja. Egy biztos, Cristiano Ronaldo nem léphet a helyi ikonok – Ryan Giggs, Paul Scholes, Gary Neville – közé, és bármennyire is szeretné a későbbiekben, nem lehet akkora legenda az Old Traffordon, mint Sir Bobby Charlton volt. Függetlenül attól, hány trófeát nyer a Uniteddel. Csak serlegekkel nem lehet a halhatatlanok közé emelkedni, ahhoz sokkal többre van szükség.
Cristiano Ronaldo röghöz kötése valamihez mégis óriási segítséget nyújtott: az Old Traffordon állhat össze a világ talán legerősebb támadónégyese, amelyben a portugál mellett ott van Wayne Rooney, Carlos Tévez és a frissen szerződtetett Dimitar Berbatov is. Utóbbi hasonló színjátékot adott elő, mint Cristiano Ronaldo (persze, ez sokkal jobban tetszett a manchesteri híveknek), csak éppen a Tottenham vezérkara, illetve Juande Ramos menedzser kevésbé volt kitartó, mint a legnagyobb manchesteri skót, ráadásul a Man. City milliói sem voltak rájuk akkora hatással (vagy Ferguson cselezte ki a városi rivális küldöttségét a reptéren, de ez sohasem derül ki), így aztán a bolgár költözhetett. A nagy négyes tagjai a 2007–2008-as évadban 72 gólt szereztek az angol élvonalban (Cristiano Ronaldo: 31; Berbatov: 15; Tévez: 14; Rooney: 12), a csapatok közül ugyanebben az időszakban ennél több gólt csak a Manchester United (80) és az Arsenal (74) tudott elérni.
Ferguson reményei szerint ezt a tűzerőt szabadítja rá Európára, ami azért is fontos, mert a védelemre nem lehet százszázalékos biztonsággal építeni. Az alapnégyes (G. Neville, R. Ferdinand, Vidics, Evra) erősnek tűnik, csak éppen egyedül Neville mögött toporog megfelelő helyettes (Brown). A többieket legfeljebb szükségmegoldásokkal vagy Európában nem ismert brazil fiatalokkal (Fábio, Rafael) lehet (és vélhetően kell) majd pótolni. A könnyebb meccseken még ez sem lehet gond, tavasszal annál inkább.
És mint tudjuk, minden BL-címvédőnek akkor kezdődtek az igazi gondjai.
