Rafa Benítez új fejezetet nyitott

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.09.14. 01:09
Címkék
Hiába került hátrányba már a mérkőzés elején a Liverpool, Wes Brown öngóljával és Ryan Babel találatával megfordította a Manchester United elleni mérkőzést. A hazai együttes ráadásul Fernando Torres nélkül harcolta ki a sikert.

Már a találkozó előtt nagy meglepetéssel szolgált a Liverpool– Manchester United összecsapás, mivel Rafa Benítez, a hazaiak menedzsere a cserepadra ültette Steven Gerrardot és Fernando Torrest. Időközben Cristiano Ronaldo is felépült sérüléséből, ám Sir Alex Ferguson csak a szerdai, Villarreal elleni BL-meccsen vetheti be a portugál klasszist. A legújabb szerzemények – Albert Riera a hazaiaknál Dimitar Berbatov a vendégeknél – viszont helyet kaptak a kezdőcsapatban.

A bolgár remekül mutatkozott be új klubjában, a 4. percben a tizenhatos jobb oldalán egészen az alapvonalig jutott, majd visszagurított a középen teljesen egyedül érkező Carlos Tévezhez, aki 14 méterről jobbal a kapu bal oldalába lőtt.

Bár hátul továbbra sem volt betonbiztos a Pool védelme, az együttest nem fogta meg a korai gól; szöglet után a holland Dirk Kuyt előtt adódott nagy lehetőség, de a beadásnál elvetődő, földön fekvő Edwin van der Sar blokkolta honfitársa közeli lövését. Újabb negyedórával később viszont hibázott a kapus, egy megpattanó lövést követően Wes Brown térdére ütötte a labdát, amely saját kapujába csorgott; a balszerencsés manchesterieknél ráadásul megsérült Michael Carrick, fordulás után Ryan Giggs állt be a helyére.

Bár a második játékrészben inkább a hazaiak irányították a mérkőzést, a walesi szélső a 70. percben majdnem gólt szerzett, de Pepe Reina bravúrral szögletre tolta a léc alá tartó labdát. Benítez Gerrard és Ryan Babel beállításával még támadóbbá tette együttesét, s ennek gyorsan meg is lett az eredménye. A fölényben futballozó Pool gólja egyébként kísértetiesen hasonlított a manchesteriekéhez: Javier Mascherano két védővel is megharcolt, majd Kuythöz került a labda, aki jobbról Babelhez gurított, a támadó pedig 12 méterről a kapuba bombázott. A győzelem Benítez számára is nagy jelentőséggel bír, hiszen a spanyol menedzser először győzte le a Premier Leagueben a Manchester Unitedet.

A 48 éves szakember így sem lehet maradéktalanul boldog, mert a Chelsea győzött a Manchester City otthonában, és jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a bajnokságot. A hazaiaknál bemutatkozott az angol átigazolási rekordért szerződtetett Robinho, aki remek szabadrúgásgóllal tette le névjegyét új csapatában.

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
7 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
7 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
7 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
7 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik