Egyet a kettőből

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.09.14. 01:09
Címkék

A római vakáció péntek este véget ért. Az Olaszországban rekedt férfi kosárválogatott – az Alitalia sztrájkja miatt egy nappal később indult és ért haza a szerdán az olaszoktól 75–68-ra kikapó együttes – kihasználta az élet adta lehetőséget, és az Örök Városban tett egy rövid kirándulást. Azonban miközben sokan először láthatták a Vatikánt és a spanyol lépcsőt, Mészáros Lajos szakmai igazgató már azon töprengett, hogyan lehetne szombaton Szombathelyen legyőzni a szerbeket a történtek ellenére, mert azt ugye felesleges ecsetelni, hogy a meghosszabbított kinttartózkodás nem növelte a magyarok esélyeit a csoport favoritja ellen…

„Csak akkor lehet és érdemes számolgatni, ha a hátralévő két meccsünkből legalább egyet megnyerünk – fogalmazott a szakember. – Előbb a szerbekkel játszunk, s talán mondanom sem kell, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. Azzal, hogy a programunk váratlan fordulatot vett, nem erősödtek győzelmi reményeink. Kedvezőtlen hatása volt, hogy nem értünk haza idejében, nem edzettünk akkor, amikor terveztük, s keveset pihentünk – ugyanakkor pozitív hozadéka is van: a csapategységet megerősítették a közös élmények.”

A keret egyik fele valóban élvezte a szabadnapot, hiszen sokan még nem is jártak Rómában, a másik fele viszont nyűgös volt, inkább pihent volna a metrózás és a többórás séta helyett. Az sem mellékes, és ritkán fordul elő, hogy a hazai együttes később érjen a találkozó helyszínére, mint a vendég. Márpedig most ez történt, a szerbek már péntek délután ott voltak Szombathelyen.

„A belgrádi meccsen három negyedig tartottuk magunkat, aztán felőrlődtünk. Ám nem szabad elfelejteni, hogy ott húszezer szurkoló előtt játszottunk, sokan megilletődve, s az akkor sérüléssel bajlódó Molnár András nélkül. Most remélhetőleg mi kapunk majd fergeteges biztatást, ami még persze nem elég. Az is kell a bravúrgyőzelemhez, hogy mind a tíz játékos extrateljesítményt nyújtson” – tette hozzá Mészáros.

A csoportküzdelmek végén a négy első és a három legjobb második kijut a lengyelországi Európa-bajnokságra, a maradék tíz együttest eredményei alapján összevetik – az első hat játszhat selejtezőt a kontinensviadalra, míg az alsó négy körmérkőzésen lép pályára a bentmaradásért, s az első kettő megőrzi A-divíziós tagságát. Mind a felső hat, mind az alsó négy együttes pótvizsgájára jövő nyáron kerül sor, remélhetőleg a magyar együttes az előbbi társaságban kaphat helyet – ha két találkozójából (jövő szombaton Finnországban lesz az utolsó csoportmeccs) egyet meg tud nyerni.

Legfrissebb hírek

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
8 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
25 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
38 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
51 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik