Megint új éllovas

R. B. B.R. B. B.
2008.09.09. 02:16
Címkék

A szombat-vasárnapi kemény hegyi szakaszok után hétfőn könnyebb erőpróba várt a Spanyol körverseny résztvevőire. A kerekeseknek kétszáz kilométert kellett teljesíteniük, két első, egy második és egy harmadik kategóriás heggyel nehezítve, viszont mivel az utolsó emelkedő után is több mint hatvan kilométer volt a célig, az esetleges leszakadók is felzárkózhattak. Több próbálkozást követően egy tizenkét tagú bolynak sikerült megszöknie, és a sorban ott tekert a sokra hivatott Damiano Cunego is, aki négy éve Giro d'Italiát nyert, két éve pedig a Tour de France-on volt a legjobb huszonöt éven aluli versenyző, de az idén a Touron, majd most a Vueltán is betlizett. Így nyugodtan elengedhette őt is a mezőny, amely még azt is hagyta, hogy a szökevények közül legjobban álló Egoi Martínez ledolgozza összetettbeli hátrányát. Az etap végére a valóságban is az élre állt, mert az utolsó öt kilométeren hiába erősítettek a többiek, ez már kevésnek bizonyult. A szakaszt a belga Greg van Avermaet nyerte meg. Az eddigi első helyezett amerikai Levi Leipheimer előtt tizenegy másodperccel vezető spanyol Martínez a hetedik bringás idén, aki viselheti az aranyszínű trikót.

Legfrissebb hírek

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
8 perce

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
11 perce

Csongvai Áron: Megvoltak a helyzeteink, nekünk nem sikerült, az ukránok értékesítették azt az egyet

Magyar válogatott
12 perce

Angyal Dániel: A barátaimmal is kemény vagyok a vízben, de ugyanezt várom el tőlük is

Vízilabda
24 perce

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
31 perce

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
40 perce

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
1 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája