Századszor sem unja

2008.09.07. 01:55
Címkék
Szombat este Tiranában 100. alkalommal lépett pályára a svéd válogatottban Henrik Larsson, aki jelenleg nem tudja, mikor hagyja abba a futballt. Pedig szeptember 20án már 37 éves lesz.

Jobb oldalról, élesen érkezett a beadás. A kapu elé menetrendszerűen, óriási lendülettel érkező Henrik Larsson felugrott a levegőbe, és mintegy tíz méterről, testét 90 fokkal elforgatva látványos módon a francia kapuba lőtte a labdát. Mint utóbb kiderült, vezető találatát nem követte a várt eredmény a felkészülési találkozón (3–2-re nyertek végül a franciák), de ez a mozdulatsor méltán társítható ahhoz a megállapításhoz, hogy Henke Larsson jóval több, mint alázatos és képzett labdarúgó.

Hősünk ugyanis nemrégiben, augusztus 20-án vágta be az imént leírt gólját, kereken egy hónappal a 37. születésnapja előtt. Mutassanak még egy csatárt – a 42 évesen nagy nehezen visszavonuló brazil géniuszon, Romárión kívül persze –, aki ennyi idősen nem valamelyik középszerű bajnokság másodosztályában szórja a gólokat! Ha sikerült, akkor olyan támadót nevezzenek meg, aki eközben alapember hazája válogatottjában!

Larsson mindkét feltételnek megfelel, és bár ebben az évszázadban már többször lemondta a szereplést a nemzeti csapatban, most, a 37. gyertyafújás felé közeledve fogalma sincs arról, mikor érlelődik meg benne egyáltalán a búcsú gondolata.

„Végtelenül szerencsésnek mondhatom magam, hogy imádott hobbimból élhetek, és mivel ez a hobbi a mai napig felüdülést és sikerélményt jelent számomra, folytatom. Ha pedig a svéd válogatottnak van szüksége rám, ugyanazt mondhatom, mint az első meghívóm alkalmával: örömmel jövök” – terelte már-már érzelmi síkra a „meddig folytatja?” kérdés megválaszolását a jelenleg a szülővárosában, a Helsingborg együttesében, korábban pedig a Feyenoordban, a Celticben, a Barcelonában és Manchester Unitedben is profiskodó, alighanem az összes futballkedvelő számára rokonszenves Larsson.

Lars Lagerbäck szövetségi kapitány pedig hívja, s a miértet nem győzi hangsúlyozni: mert nincs olyan válogatott, amelynek ne lenne szüksége egy jó döntéseket gyorsan meghozó, sokoldalú és intelligens csatárra.

Larsson ezért is csodálatos figurája a labdarúgásnak. Harminchat esztendősen megkérdőjelezhetetlen a helye a nemzeti tizenegy kezdőcsapatában, amelyben jelenleg olyan fiatalember a csatártársa – a 26 éves Zlatan Ibrahimovic –, aki az ő első válogatottbeli szereplésekor tíz nappal múlt el 12. Sőt hogy minden a helyére kerüljön, Larsson immár az északiak csapatkapitánya is.

„Megtisztelő, hogy megkaptam a karszalagot, bár nem gondolom, hogy ez bármiféle megkülönböztetést jelent. Rajtam kívül van tíz ember a pályán, akinek ugyanúgy meg kell szakadnia a sikerért, mint nekem. Elvégre nem egyéni elismerésekért harcolunk, legfeljebb némi pluszt lehet hozzátenni a csapatmunkához” – hangzott Larsson bölcselete az albánok elleni összecsapás előtt. Egyébként ha úgysem tudja, hogy mikor hagyja abba, akad val a m i , amit kizárólag a saját dicsősége miatt hajkurászhat. A válogatottban eddig szerzett 37 találatával (ebből 27 tétmeccsen született) harmadik a svéd örökranglistán, és elérhető közelségben van a 49 góllal nemzeti csúcstartó Sven Rydelltől.

Hátha megpróbálja.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
6 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
6 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
6 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
6 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
6 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik