Spa nyújt reményt a vb címvédőjének

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 23:35
Címkék
A lehető legjobbkor jön Kimi Räikkönen számára a Belga Nagydíj, amelyen zsinórban negyedik győzelmére készül. A siker kulcsfontosságú, hiszen ha betlizik, már-már lemondhat a címvédésről.

A hét végén belgiumi állomásához érkezik a Formula–1-es idény – Spa-Francorchamps a lehető legjobb helyszín ahhoz, hogy Kimi Räikkönen visszazökkenjen a helyes kerékvágásba, és megtartsa esélyét a világbajnoki címre. A Ferrari finn világbajnoka immár nyolc futam óta nyeretlen, a legutóbbi öt versenyen csak 22 pontot szerzett, miközben vetélytársai közül Lewis Hamilton 32, a két versenyt feladó Felipe Massa 26 egységet gyűjtött, és még Heikki Kovalainen is összeszedett 28 vb-pontot.

Räikkönen hátránya már 13 pont Hamiltonnal szemben, Massától héttel van elmaradva. Belgiumban mindkettőjükkel szemben csökkentenie kell hátrányát, hiszen gyorsan közeledik a szezon vége, és ha nagyon lemarad, a Ferrarinál Massa hátvédjévé válik a hajrában. Tavaly Massa szakadt le az idény ugyanezen szakaszában az élbolytól, és az idény utolsó versenyén, saját hazájában át kellett adnia első helyét Räikkönennek, aki így lett világbajnok. Az idén fordított szereposztás is elképzelhető.

Ám most jön az egyetlen pálya, amelyen már háromszor nyert, és most is ő a legnagyobb esélyes. Belgiumban 2004 óta nem tudták legyőzni (2006-ban nem volt Belga GP), a jelenlegi mezőnyből rajta kívül csak David Coulthard tudott nyerni Spában – még 1999-ben –, ahol a legutóbbi hat diadalban fele-fele arányban osztozik a Ferrari és a McLaren.

„Ezt a futamot szeretem a legjobban, és az eredményeim is itt a legjobbak – mondta Räikkönen. – Most sokkal jobban kell itt a tíz pont, mint eddig bármikor, az előző néhány verseny ugyanis rosszul sikerült. Sokat olvastam arról, hogy elfogyott a motivációm, de nem először szembesültem ezzel a véleménnyel pályafutásom során, és tudom, hogy várnak még rám ilyen cikkek.”

Räikkönen általában hamar megtalálja autója helyes beállításait Spában, aminek köszönhetően gondtalanul száguldhat a hét kilométeres pályán. Az idén is ebben bízik, és abban, hogy semmi sem lehetetlen.

„Most tizenhárom pont a hátrányom, ami nem a világvége. Tavaly két versennyel az idény vége előtt mínusz tizenhétről lettem világbajnok. Miért adnám fel?” – kérdezte Räikkönen.

A következő két hét persze akkor lenne igazán eredményes, ha remélt belgiumi sikerét első monzai győzelmével fejelné meg, s az utolsó európai verseny után, négy nagydíjjal az idény vége előtt felzárkózna Hamiltonhoz és Massához, hogy a Távol-Keleten vagy akár a brazíliai idényzárón is esélye legyen vbcíme megvédésére.

Legfrissebb hírek

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
6 perce

Ötkarikás csoda: egy fővel nőtt a magyar csapat létszáma a téli olimpián!

Téli olimpia 2026
25 perce

Egyik madridi „rosszfiú” sem játszik Valenciában

Spanyol labdarúgás
30 perce

Szoboszlai Dominik minden bizonnyal a Man. City elleni rangadón is jobbhátvéd lesz

Angol labdarúgás
50 perce

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
1 órája

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
1 órája

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik