Ördögi színjáték a vége

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 23:35
Címkék
A Dimitar Berbatov átigazolása körüli felhajtást talán a Cristiano Ronaldót, valamint az Andrej Arsavint övező őrülethez lehetne hasonlítani, ám utóbbi kettővel ellentétben a bolgárnak végül sikerült a klubváltás, és a Manchester United játékosa lett. Ezzel, illetve Robinho Manchester Citybe szerződésével együtt az is biztossá vált, hogy a Premier League klubjai minden eddiginél több pénzt költöttek új igazolásokra.

Dimitar Berbatov az utóbbi hetekben-hónapokban nem rejtette véka alá, hogy szeretné elhagyni a Tottenhamet, és a Manchester Unitedben folytatná pályafutását. Hogy az üzletet csak az utolsó percekben sikerült nyélbe ütni, híven tükrözi az időközben felvetődő nehézségeket. A Spurs korábban folyamatosan visszautasította az MU ajánlatait, sőt attól sem riadt volna vissza, hogy a 27 éves labdarúgót a kért 30 millió fontnál olcsóbban is eladja a Milannak vagy a Barcelonának, csak ne a „vörös ördögökhöz” kerüljön. Ám végül egyik klub sem tartott igényt a támadóra. Ezt követően Daniel Levy, a londoniak klubelnöke bejelentette, a ligához fordul, mert szerinte a United több szabálytalanságot is elkövetett az ügylet során. Levy azt is nehezményezte, hogy Sir Alex Ferguson élesen kritizálta a Real Madridot amiatt, hogy folyamatos nyomás alatt tartja Cristiano Ronaldót, míg az üzletember szerint az MU skót menedzsere ugyanezzel a stratégiával próbált zavart kelteni.

A szezon első meccsén Juande Ramos csereként még bevetette a bolgár válogatottat, de a következő két fordulóban már nem szavazott neki bizalmat, és azt állította, a Berbatovot övező felhajtás is szerepet játszik a csapat rossz szereplésében, mivel a játékosok nem tudnak az edzésekre és a meccsekre összpontosítani.

Aztán a nyári átigazolási időszak utolsó napja sem telt eseménytelenül, a dúsgazdag arab befektetők érkezésével a Manchester City is bejelentkezett a csatárért, majd arról is hírt adtak, hogy a támadó engedély nélkül vett részt az orvosi vizsgálaton. Sőt! A Times szerint azt is pletykálták, hogy Fergusonnak sikerült kijátszania a City fogadóbizottságát, amely Berbatovot várta a manchesteri reptéren, és a futballistát titokban a United edzőközpontjába csempészte.

Végül hétfőn későn este pont került az ügy végére, és eldőlt, 30.75 millió font ellenében Berbatov a Manchester United játékosa lett, emellett Fraizer Campbell kölcsönben egy évig a „sarkantyúsokat” erősíti. Lapértesülések szerint az ügyletbe azt is belevették, hogy a Spurs viszszavonja a Premier League-hez beadott panaszát. Az új igazolással páratlan támadósora lett a bajnoki és BL-címvédő MU-nak, amely a bolgár mellett Cristiano Ronaldót, Wayne Rooneyt és Carlos Tévezt is bevetheti, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy Ferguson kitörő örömmel fogadta az új szerzeményt.

„Már akkor próbáltuk megvenni, amikor a Leverkusenben játszott, sajnos két éve nem cselekedtünk elég gyorsan, és a Tottenham megelőzött minket – jelentette ki a skót menedzser. – Most viszont sikerült átigazolnunk, igaz, kicsit sokba került, de megéri az árát. Kulcsfontosságú tettet hajtottunk végre, Dimitar a világ egyik legjobb támadója.”

A négy évre aláíró Berbatov is megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy összejött a váltás, és arra is kitért, hogy szerinte új csapatában is megbirkózik a rá váró feladatokkal: „Egész életemben jól kezeltem a nyomást és a kihívásokat, egyáltalán nem félek, ezért vagyok itt. Lényeges, hogy élvezzem a játékot, és minél több trófeához segítsem csapatomat. Ha megmutatom, mit tudok, nem lesz gond. Huszonhét éves vagyok, remélem, most jutok a csúcsra. Valószínűleg ez karrierem utolsó lépcsőfoka, úgy érzem, itt még tovább fejlődhetek, és oda kerültem, ahová szerettem volna. Ez a legfontosabb.”

Berbatov és Robinho utolsó pillanatokban véglegesített szerződtetése azt jelenti, hogy a Premier League-ben szereplő klubok körülbelül 500 millió fontot költöttek átigazolásokra, adta hírül a Deloitte nevű tanácsadó cég. Ez az összeg jóval magasabb, mint amennyit a többi európai bajnokságban költöttek, ráadásul új rekordot jelent, csaknem 30 millióval haladja meg a tavalyi forgalmat.

Legfrissebb hírek

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
13 perce

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
15 perce

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
48 perce

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik