Platini változtatna

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2008.08.29. 03:24
Címkék
Bár a csütörtök-péntek a Bajnokok Ligája- és az UEFA-kupasorsolás, majd az európai Szuperkupa jegyében telik Monacóban, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem tétlenkedik, és újabb javaslatokkal próbálja megreformálni a kontinens klubfutballját.

Az UEFA stratégiai bizottságának csütörtöki ülésén több olyan elképzelést vetettek fel, amely megváltoztatná a klubok közötti átigazolások szabályait. Michel Platini elnök elégedetlenségének adott hangot az átigazolási időszak mostani rendszerével kapcsolatban. A jelenlegi szabályok szerint a játékosok a bajnokság végeztétől augusztus 31. éjfélig válthatnak csapatot, majd január 1. és 31. között van ismét lehetőségük átszerződni másik együtteshez.

„Úgy gondolom, át kell vizsgálnunk a jelenleg érvényes nyári és téli átigazolási időszak szabályozását – vázolta elképzelését a korábbi kiváló labdarúgó. – Több országban már júliusban vagy augusztus elején beindul a bajnokság, mégis harmincegyedikéig van lehetőség váltani. Ráadásul szezon közben is csapatot lehet cserélni. Mindenképpen el kell gondolkodnunk, jól működik-e ez a rendszer.”

Fontos korlátozást jelent, hogy ha egy labdarúgó pályára lép a Bajnokok Ligájában vagy az UEFAkupában, majd másik klubhoz szerződik, abban a kiírásban már nem játszhat az adott európai kupasorozatban. Többen ezt is eltörölnék, de Platini nem érzi úgy, hogy változtatni kellene.

„Nem tartom helyesnek, hogy egy-egy játékos az adott évad során több csapatban is pályára lépjen valamelyik európai kupában. Rossz döntés lenne, ha az egyik héten az egyik csapatban játszanának, a következő héten pedig korábbi együttesüknek lőnék a gólokat. ”

Az UEFA-t jó ideje foglalkoztatja a 18 év alatti játékosok ügye. Az elnök úgy érzi, az európai élklubok túl korán csapnak le a tehetségekre, és elszipkázzák őket hazájuk bajnokságából. A stratégiai bizottság ülésén többek között felvetődött, hogy 18 év alatt meg kellene tiltani a labdarúgók átigazolását. Az egyik tervezet szerint a fiataloknak úgynevezett „első szerződést” kellene aláírniuk, ami nevelőegyesületüknél tartaná őket, amíg el nem érik a felnőttkort.

„Tizennyolc év felett már nem kényszeríthetjük a futballistákat, hogy első klubjuknál maradjanak – mondta Platini. – Ha viszont tizenhárom vagy tizennégy éves korukban aláírnának egy első szerződést, az stabilitást adna a karrierjüknek, emellett játékosként is biztosítva lenne a fejlődésük.”

A Bajnokok Ligája sorsolásáról a 12., a Szuperkupáról a 24. oldalon olvashatnak

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája