Paralimpia 2008: Szekeres Pál játszva tud csak nyerni

2008.08.29. 03:23
Címkék
Szekeres Pál a paralimpiák történetének legeredményesebb magyar versenyzője újabb aranyérmeket akar nyerni Pekingben.
A kiváló sportember eddig négy arany, és egy bronzéremmel tért haza a játékokról. "Összesen tizenhét ellenfelem lesz, közülük tizenhat odaérhet az első három helyre" - mondta az MTI-nek a kiváló sportember. "Eddigi sikereimet annak köszönhettem, hogy nem görcsöltem, mindig ki tudtam kapcsolni a külvilágot, csak az adott asszóra gondoltam, nem foglalkoztam azzal, ki lesz a következő ellenfelem, milyen ünneplésben részesülök otthon. És ez a siker titka, százszázalékosan csak az adott mérkőzésre kell figyelni." Szekeres a felkészülés alatt rendkívül keményen edzett, többször az edzőinek kellett visszafogniuk, nehogy túlhajtsa magát. "Az évek alatt megtanultam, akkor tudok nyerni, ha akkor húzok valami váratlant, amikor senki sem számít rá. Ehhez viszont tökéletes alapok kellenek, aminek eléréséhez muszáj nagyon keményen dolgozni. Vívásban játszva lehet nyerni, játszani viszont csak az tud, aki rendelkezik a szükséges alapokkal. Az alapok megszerzése pedig nem jelent mást, mint kőkemény gyakorlást."
Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
8 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
12 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
21 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
24 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
33 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
33 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
36 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
36 perce