Államtitkárból főtitkár

2008.08.29. 03:24
Címkék

Az MLSZ szűkszavú közleményben tudatta, hogy az elnökség az augusztus 31-ig még sportszakállamtitkárként dolgozó Elbert Gábort választotta meg a szövetség főtitkárának. Elbert Gábor 2006ban vette át a szakállamtitkárság vezetését, előtte öt éven át a fallabdaszövetség főtitkára, majd elnöke, utóbbival párhuzamosan a Nemzeti Sportszövetség főtitkára volt, amúgy testnevelő tanár, s labdarúgó-szakedzői végzettsége is van. Jelenlegi posztjáról júliusban mondott le, s akkor azt nyilatkozta lapunknak, hogy korábban rengeteg állásajánlatot kapott, és most majd kiderül, melyik szólt a szakállamtitkárnak és melyik személy szerint neki.

„Kiderült, bőven maradt olyan lehetőség, amely valóban nekem szólt – mondta lapunknak az MLSZ elnökségi ülése után. – Azt kellett eldöntenem, hogy itthon vagy külföldön, és a sportban vagy azon kívül szeretnék-e dolgozni. Akadtak igen csábító lehetőségek, még Ausztráliából is jött ajánlat, helyet kaphattam volna a londoni olimpiát előkészítő stábban, de végül úgy határoztam, hogy itthon szolgálom a sportot. Erre ösztönzött az az elismerés és szeretet is, amelyet lemondásom után, tehát érdek nélkül kaptam a magyar sport világából. Az MLSZ mellett elsősorban az szólt, hogy meggyőződésem szerint a sport húzóágazata lehet; ha ott van eredmény, az jótékonyan hat a magyar sport egészére. Nagy kihívás ez, hiszen a futball presztízse most alacsony, de pontosan tudom, milyen szerepet játszhatna a társadalomban. Ennek elérése a cél. Emellett olyan folyamatoknak lehetek részese itt, mint például a kistérségi vagy a sportiskolai program, amelyeknek államtitkárként is kezdeményezője lehettem. Első lépésként el kell helyeznem magamat a labdarúgás térképén, és az sem izgat, hogy ezen a poszton a közelmúltban sok váltás történt. Nem titkoltam, hogy korábban átmeneti államtitkárnak tartottam magamat, igaz, négy évre terveztem, és szomorú vagyok, hogy nem tölthettem ki, de már előrenézek. Elsősorban rajtam múlik, meddig szolgálom a magyar futballon keresztül a sportot. Akaratban és kellő alázatban biztosan nem lesz hiány a részemről.

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 perce

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
4 perce

Franciaország ellen kezdenek a mieink Berlinben a női kosárlabda vb-n

Kosárlabda
29 perce

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
46 perce

Vitorlázás: Érdi Mária az élre állt az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
58 perce

Giro: Ganna nyerte az időfutamot, Eulálio megtartotta a rózsaszínt

Kerékpár
1 órája

Jan Van Daele: Konferencialiga-indulás? Minden rendben!

Minden más foci
1 órája

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik