Stuttgart: becsületbeli ügy a visszavágó

2008.08.28. 00:18
Címkék

„Még semmi sem dőlt el!” – hirdeti öles betűkkel a VfB Stuttgart hivatalos internetes oldala, s ebből máris következik: a svábok sokkal óvatosabban készülődnek a csütörtöki visszavágóra, mint két hete, a német szempontból sovány, 2–1-es hazai győzelem előtt. A túlzott magabiztosságot felváltó visszafogottság nem pusztán a győri reményeket tápláló „félidei” állás eredménye, hanem a svábok nemegyszer akadozó játékának is. A piros-fehérek szombati, Leverkusen elleni 2–0-s bajnoki veresége után Armin Veh már meglehetősen bosszúsan fogalmazott: „Nem voltunk elég agresszívek, sokszor csak futottunk a labda után, ha pedig a százszázalékos helyzeteinket sem tudjuk gólra váltani, törvényszerű a vereségünk.”

Hasonló hiányosságokra derült fény már a Győri ETO elleni stuttgarti mérkőzésen is, hiszen többen az elszántságot, a harcosságot, valamint a vendégkapu előtti határozatlanságot kérték számon – joggal – Armin Veh együttesén. Nem csoda, hogy a szakember a héten inkább a lélektani felkészítésre helyezte a hangsúlyt; míg korábban csendes szemlélője volt az edzéseknek, ezúttal többször megálljt parancsolt az elrontott játékhelyzetek során, hogy elmagyarázza játékosainak, kitől mit vár az adott szituációban.

„Reméljük, mindenki megszívleli a jó tanácsokat – mondta Jens Nagler, a Bild című német napilap stuttgarti szerkesztőségének munkatársa. – Túlságosan közel van a vasárnapi, Hannover elleni bajnoki, Armin Veh viszont kénytelen az ETO elleni meccsre a legjobbjait pályára küldeni. Ezért a VfB már az első perctől nekieshet ellenfelének, hogy mielőbb elrendezze a továbbjutás még nyitott kérdését. A szakember úgy kalkulál: a hatvanadik percben már lecserélheti alapembereit, hogy pihenjenek kicsit…”

Mintegy ötszáz német szurkoló kíséri majd el csapatát Magyarországra, az otthon maradók viszont igencsak bosszankodnak, hogy nem láthatják kedvenceiket a televízióban. Igaz, őket Armin Veh megnyugtatta, nem kell aggódniuk, a Stuttgart jobb csapat, mint a Győr: „Természetesen arra számítok, hogy rendkívül motivált ellenfél fogad bennünket, ezért merőben más felfogásban kell játszanunk, mint a Leverkusen ellen. Biztos vagyok benne, hogy sikerül.”

Horst Heldt, a stuttgartiak sportigazgatója máris becsületbeli ügyként kezeli a visszavágót: „Sportszakmai presztízsünk forog kockán, és anélkül, hogy nagyképű lennék, kijelenthetem: az erőviszonyok alapján tovább kell jutnunk magyar riválisunk ellen!”

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
4 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
4 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
4 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
5 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik