A McLaren-főnök Ron Dennis szerint korai leírni Kimi Räikkönent, annak ellenére, hogy az utóbbi időben nem szerepelt valami fényesen. A finn a Spanyol Nagydíj óta nem nyert futamot, és az összetett pontversenyben mostanra csapattársa, Felipe Massa is megelőzi. Dennis azonban jól ismeri Räikkönent (még a mclarenes időkből), s tudja, képes lehet a „feltámadásra”.
„Kimi nagy harcos és tehetséges autóversenyző, nincs okom kritizálni őt – mondta Dennis. – Minden pilótának vannak jó és rossz viadalai, ezt az utolsót hamar el kell felejtenie. Benne mindig ott van a győzelem lehetősége, ezért nem szabad leírni. Hogy mi lesz a vége? Hat futam van határa, úgyhogy nem jósolgatnék.”
Közben kiderült, hogy Räikkönen motorjával ugyanaz volt a gond Valenciában, mint ami miatt Massának fel kellett adnia a magyar versenyt – egy gyártási hibás hajtókar okozta a problémát. Az olasz lapok azt írják, a Ferrarinál tisztában voltak vele, hogy ez megtörténhet a finn autójával is (mivel ugyanaz a sorozatgyártású hajtókar volt az ő erőforrásában is), de nem vállalták a motorcsere miatti tíz rajthelyes büntetést, bíztak a jó szerencséjükben. Utólag kijelenthetjük: kár volt.
Míg a Ferrarit az évad gondjai foglalkoztatják, a Toro Rosso már a jövőre is gondol: a csapat a jövő héten Jerezben teszteli a GP2 győztesét, a svájci Sébastien Buemit. A Red Bull junior pilótája reménykedik benne, hogy jövőre versenyzőüléshez jut az istállónál, amellyel Bruno Sennát is hírbe hozták. Gerhard Berger csapatfőnök azonban cáfolta az ezzel kapcsolatos híreket: elmondta, csapatánál csak az egyik pilóta lesz fiatal, a másik székbe tapasztalt versenyzőt ültet, mert szerinte ez az ideális helyzet.
„Minden szabad pilótát számba vettünk, egyelőre azonban nem döntöttük el, kit választunk. Van még időnk” – mondta Berger. A legesélyesebb jelölt Szato Takuma, aki mellett a rutin szól (több mint 90 futamon indult már), így remek társa lehetne olyan fiatal pilótának, mint Buemi. Egyre kevesebb jel utal ugyanis arra, hogy a Toro Rosso jövőre is számít Sébastien Bourdais-ra, aki egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.